Júniusban a brazil Folha de S. Paulo nevű lap arról számolt be, hogy brazil tolvajok egyre-másra lopkodják össze az iPhone-okat, de nem azért, hogy a telefonokat aztán továbbadják. Ugyanis miután megszerzik a készülékeket, valahogyan hozzájutnak a tulajdonos bankszámlájához, majd leemelnek róla mindent.
Eddig sejtések sem voltak arról, hogy mindezt hogyan abszolválják, hiszen az Apple készülékein tárolt adatokhoz sokszor még a hatóságoknak is kihívás hozzáférni, most azonban vallottak az elfogott bűnözők. A történetük legérdekesebb része azonban az, hogy milyen egyszerűen teszik mindezt.
A tolvajok először is kiveszik a SIM-et az ellopott iPhone-ból, aztán beteszik egy másikba, ahol a Facebook és az Instagram, vagy más közösségi portál segítségével könnyedén kideríthetik a tulaj email címét. A legtöbb esetben ez megegyezik az Apple ID-hoz használttal, innen pedig már csak az Apple azonosító jelszavát kell visszaállítaniuk az áldozat telefonszámának felhasználásával.
A legnagyobb probléma pedig, hogy sok felhasználó a telefonos jegyzeteik között tárolja a banki és hitelkártya-jelszavakat, de az iCloud-fiókhoz való hozzáféréssel az iCloud Keychain-ből is könnyen megszerezhetik az összes jelszót. Miután minden szükséges információt megszereztek (és a tolvajok szerint ez általában sikerül), akkor csak visszarakják a kártyát az eredeti telefonba, majd átadják a bankszámlákhoz való hozzáférésért felelős bandatagnak.
A részletes beszámolót követően az Apple is reagált a hírre, akik elmondták a lapnak, hogy már dolgoznak a probléma megoldásán, például megkönnyíti a felhasználók számára az ellopott iPhone-ok összes adatának törlését. Részleteket nem árultak még el erről, azt azonban tudjuk, hogy az iOS 15-tel kikapcsolt állapotban is nyomon követhetőek lesznek a készülékek a ‘Find My’ alkalmazással.
via – 9to5Mac
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…
Gábor János 2024.04.02. - A Microsoft tesztel egy új, mesterséges intelligenciával működő chatbotot, ami a…
2024.04.02. –A Warzone Season 3 napokon belül elstartol. Ha minden gördülékenyen lezajlik, akkor már április 3-án,…
2024.04.02. - Az űrkutatás még mondhatjuk, hogy gyerekcipőben jár napjainkban is. Az első, emberrel történő…
Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…
2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…