Életmód

Kínában arcfelismerő buktatja le a kiskorú gamereket, akik éjjel játszanak titokban

Sokat írtunk már korábban arról, hogy Kínában igen szigorú szabályozás él a kiskorúak játékidejére vonatkozóan. Az országban az elmúlt években a játékfüggőség visszaszorítására számtalan intézkedést vezettek be. Kínában a kiskorúak számára este 10 és reggel 8 óra között tiltott a játék, aminek megszegése komoly büntetéssel járhat. Ráadásul minden játékra valódi névvel és állami azonosítóval kell regisztrálni. Ebben az országban ezt olyan komolyan veszik, hogy játékfüggők számára már katonai táborok is létrejöttek, ahol testedzéssel igyekeznek kiverni belőlük a játékszenvedélyt. Azok számára, akik ezt a rendszert eddig kicselezték, és játszottak éjjel, azokra szomorú jövő vár.

A Tencent ugyanis arcfelismerővel buktatja le a törvényszegő játékosokat.

 

A Tencent nemrég ugyanis olyan arcfelismerő rendszert készített, ami megakadályozza, hogy a kiskorúak éjjel elővegyék a játékot. A „Midnight Patrol” nevű rendszer egy adatbázis segítségével ellenőrzi az arcokat.

„Arcfelismerést indítunk a valódi nevekkel bejegyzett fiókokon, ahol éjszakai játékot észlelünk” – idézi a Tencent nyilatkozatát a Sixth Tone hírügynökség.

„Aki ezt elutasítja (vagy sikertelen), azt automatikusan kiskorúként kezelik, majd a játékegészségügy függőségellenes szabályozása alapján offline állapotba kerül.”

 

A rendszer kezdetben több mint 60 népszerű játékre terjed ki, köztük ilyen a Honor of Kings és a Game for Peace. Mindez egyébként azt is lehetővé teszi a Tencent számára, hogy tudják: ki mikor és mennyit játszik játékokkal. Kínában tehát automatizálták a szigorú ellenőrzést, ami még inkább megnehezíti a fiatal játékosok életét.

Te mit tennél, ha ilyen módon szabályoznák és ellenőriznék, hogy mikor és mennyit játszol?

DV

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

9 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

10 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

11 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

12 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

12 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

12 óra telt el azóta...