Egy év elteltével a Valorant, továbbra is gyorsan növekszik. A Valorant Champions Tour formájában virágzó versenyképes színtérrel, valamint az ügynökök és pályák egyre bővülő listájával még mindig sok hely van a bővítésre.
A Valorant egyéves évfordulója alkalmából, június 2-án bejelentették a Valorant Mobile-t.
Akárcsak a League of Legends esetében, a Riot bejelentette, hogy „bővíteni kívánja a Valorant franchise-t”, hogy „világszerte több játékos számára elérhetővé tegye”. Jelenleg a játék kizárólag Windows PC-n játszható, így a konzolos játékosok, a Mac-felhasználók és a mobilosok kimaradnak a játékból. A Valorant Mobile az utóbbiak esetében ezt hivatott megváltoztatni.
„Az első évben az egyik legfőbb célunk az volt, hogy elnyerjük a globális FPS-közösség bizalmát és tiszteletét, és bebizonyítsuk nekik, hogy a Valorant mindig is fenntartja egy igazán értékes kompetitív tactical-shooter alapjait” – írja Anna Donlon, a Valorant executive producere.
„Látni, hogy a növekvő játékosközösségünk elismeri és értékeli azt, amit a Valorant-tal próbálunk elérni, minden elképzelésünket felülmúlja, és nagyon örülünk, hogy hamarosan még több globális játékosnak kínálhatjuk ugyanazt a versenyképes Valorant-élményt.”
Sajnos a Riot azon túl, hogy megerősítette, hogy jön, még nem jelentette be a mobilverzió megjelenési dátumát. Ami érthető, hiszen az utóbbi időbe elég nehéz bármit is dátumhoz tartani.
Amíg további részleteket nem jelentenek be, mindenképpen ugorjatok bele néhány játékba az első évforduló megünneplése alatt amiről ITT olvashattok.
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…