Azzal persze egyáltalán nincsen probléma, hogy a fiatalok, vagy kifejezetten a gyerekek nem, esetleg alig ismerik fel a politikusokat, vagy a közéletet meghatározó személyiségeket, hiszen mindenki abban járatos, ami őt érdekli.
Én például már nem is emlékszem pontosan, hogy mikor kezdtem érdeklődni a politika és a közélet iránt, de abban biztos vagyok, hogy azelőtt én is előbb ismertem fel a kedvenc képregényes szuperhősömet és videojáték hősömet, mint egy politikust. De jól is van ez így, hiszen az érésnek és az érdeklődés változásának van egy természetes menete.
Egy amerikai – nem reprezentatív – kutatás során 593, 1981 és 1996 között született embert kérdeztek videojátékos karakterekről és valódi személyekről. Ez alapján pedig úgy néz ki, hogy 16%-kal nagyobb valószínűséggel ismerjük fel (jómagam is Y generációs volnék) a legikonikusabb videojáték-karaktereket – például Mariót, Pikachut és Sonicot -, mint korunk néhány prominens politikusát.
Ez azért is érdekes, mert pont ez volt videojátékkonzolok térhódításának legfontosabb fázisa, amikor a tömegével árasztották el a fiatalok szobáját és/vagy a nappalikat a Nintendo, SEGA és később a PlayStation masinák. Ezeken pedig olyan kultikus alkotásokat pörgethettünk, mint a legtöbb Mariót, a Mortal Kombatokat, a GTA-kat, és még nagyon-nagyon sok mást még.
A kutatásban egyébként olyan valós személyekről kérdezték a résztvevőket, mint Putyin, Trump, Joe Biden, Billie Eilish, Kim Dzsongun, Shawn Mendes, Ariana Grande, vagy Alexandria Ocasio-Cortez és Cristiano Ronaldo. Ezzel szemben a videojátékos oldalon olyanokat kellett felismerni, mint Mario, Marcus Fenix, Yoshi, donkey Kong, Duke Nukem, Sephiroth, Pikachu, Sonic és Lara Croft.
Ez alapján a Nintendo abszolút egyeduralkodó a legemlékezetesebb, legikonikusabb karakterek top10-es listájában, melyet éppen csak meg tudott közelíteni a SEGA, de nem olyan meglepő módon a szűk keretbe azért Lara is be tudott furakodni.
Innentől lefele ugyancsak a Nintendo karakterei vannak túlsúlyban, az első „modern” hős a 2001-es születésű Master Chief, aki a 19. helyre tudott csak felérni – őt egyébként a megkérdezettek 55%-a nem ismerte már fel (SHAME ON YOU!) Ami viszont érdekes lehet, hogy a világ egyik legkelendőbb játékából, a hamarosan nex-gen kiadást kapó GTA V-ből egyetlen szereplő ért fel a listára, nyilván Trevor, aki valószínűleg nem lenne túlzottan elégedett a 31. helyezéssel – róla csak az 593 kérdezett 17,8%-a tudta kicsoda.
A politikusokkal és hírességekkel összevetett listán ennek megfelelően szintén a japán vállalat ikonjait találjuk az élbolyban, aminek a top10-es elitjét a jelenlegi amerikai elnök Joe Biden zár, míg az élen az őt megelőző, Donald Trump áll. A volt elnököt egyébként meglepő módon Martin Luther King követi a második helyen, szorosan a nyomukban viszont ott liheg mindenki kedvenc csőszerelője Marió, akit többen ismertek fel, mint Adolf Hitlert, vagy mint az orosz elnököt, Vladimir Putyint.
Sokaknak persze furcsa lehet, ha a kedvenc híressége, esetleg egy ismertebb politikus egy általa alig felsmerhető videojátékos karakter mögé szorult, de van rá logikus magyarázat. Az egyik, hogy ezek a kitalált karakterek már jóval előttük feltűntek a kulturális színen, így sokkal több idejük is volt megismertetni magukat az emberekkel.
A másik, hogy ezek a játékos karakterek valójában termékek, melyeket szinte minden felületen reklámoznak, megpróbálnak mindenkinek a Földön eladni, míg egy-egy celeb, sztár és politikus nem ilyen, ők leginkább a saját közösségükhöz próbálnak meg elérni – ami nyilván lehet globális is, de alapvetően nem ez a jellemző.
A kutatást végzők azért a végére beszúrtak egy poént, és megfuttatták a politikusokat és a kitalált karaktereket egy képzelt választáson a kapott eredményeik alapján. Eszerint pedig a játékosok kedvencei lennének a vezetőink, így ni:
A végére azonban ismét megjegyezném, hogy a kutatás, de inkább tanulmány nem reprezentatív jellegű, hosszútávú és nagyívű következtetéseket nem vonhatunk le belőle.
2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…
2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…
Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…
Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…
2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…
2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…