Életmód

Ez a robotszem abban segít, hogy ne fejelj le semmit mobilozás közben

A mai világban, főleg Ázsiában olyan sok a mobilfüggő, hogy Kínában például a járdára rajzolt jelzések igyekeznek figyelmeztetni őket arra, hogy vigyázzanak magukra, miközben a képernyőt nézik. Pont ebben az országban alakítottak ki szándékosan mobilosoknak kijelölt sávot. Természetes tehát, hogy az egyetemi hallgatókat is elkezdte érdekelni a téma. Egy koreai mérnökhallgató most azt találta ki, hogy egy kvázi robotszem lehet segítség abban, hogy megóvjuk magunkat a veszélyektől úgy, hogy közben nyugodtan mobilozunk.

Létrejött a homlokra illeszthető kamera, ami jelez, ha nekimennél valaminek.

A szerkezet működése nagyon egyszerű: az fejre illesztett érzékelő jelez, ha a használó útjába akadály kerül, így el tudjuk kerülni, hogy például nekimenjünk egy oszlopnak. Amennyiben észlel valamit, azt egy rezgéssel jelzi. A technológia azonban még gyerekcipőben jár, sokat kell még fejlődjön, hogy mindenféle akadályra figyelmeztessen.

 

A készítő Minwook Paeng egyébként nem csak a szerkezet fejlesztésével foglalkozik, de azt vallja, hogy a technológiai eszközök egy új embertípust hoznak létre. Szerinte ugyanis az okostelefon-használattal járó testtartás miatt a jövő generációi teljesen átalakulnak. Létrejön a „phono sapiens.”

Utóbbit egyébként sokan gondolják így, egyes kutatók szerint ilyen szörnyen fest majd a jövő gamere, de a kontrollerek miatt is durván átalakul majd a kezünk.

Te mit gondolsz az ötletről? Tényleg hasznos lehet a veszélyjelző?

DV

Korábbi cikkek

Így néznének ki a világ országainak saját Pókemberei – MAGYAR is van

RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…

3 óra telt el azóta...

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

4 óra telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

4 óra telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

5 óra telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

5 óra telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

5 óra telt el azóta...