Gaming

A Game Boy, ami túlélt egy bombázást és a gyújtósnak használt konzolok – Pirománia

2014-ben egy kansasi férfi egy nem túl derűs péntek reggel lakástűzre ébredt. Sok ideje nem volt gondolkozni, hiszen a lángok egészen gyorsan terjedni kezdtek, de szerencsére még ki tudott menekülni az épületből. A kinti biztonságban azonban rájött, hogy tulajdonképpen az egész élete ott van a lakásában: a ruhái, az összes emléke, az értéktárgyai – úgy pedig a szeretett játékkonzolja, az Xbox One is.

Mikor ez utóbbi realizálódott benne, úgy gondolta az a legjobb ötlet, ha visszaszalad érte és megmenti. Azt nem tudni, hogy a Microsoft masinája miért volt annyira fontos neki, hogy az életét kockáztatva megmentse a tűz martalékává válásától, mindenesetre „hősies” mentőakciója sikerrel zárult. A kár így 80,500 dollár helyett szerencsére csak 80,000 lett.

Az elpusztíthatatlan!

Ezzel szemben egy Stephan Scoggins nevű fickó Game Boy-ával, ami már nem volt ilyen szerencsés, hiszen még a megmenekülésre sem nagyon volt esélye. De legalább a története is izgalmasabb, amely az Öbölháború idején esett, tehát 1990 és 91 között valamikor.

Scoggins ugyanis katonai orvosként tevékenykedett a háborúban, aki kicsit könnyebbé téve a pokoli napjait magával vitte szeretett kézikonzolját, a Nintendo Game Boy-t. A kis masina szerencsétlenségére hősünk egységének táborát bombázás alá vették, aminek a konzol is áldozatául esett. A bombázás után Scoggins a romok közé ment és rábukkant a szinte teljesen szétroncsolódott Game Boy-ra.

Legnagyobb meglepetésére viszont be tudta még kapcsolni.

A katona azután beküldte a kis „túlélőt” a Nintendonak, akik ugyancsak kipróbálták a gépet – nyilván óriási csodálkozást kiváltva belőlük. Sikeres bekapcsolás után a start és a select gomb, illetve a cartridge olvasó is tökéletesen működőképes volt, igaz ezeken kívül más már kevésbé, így játszani sem nagyon lehet rajta.

Azt viszont elmondhatja magáról, hogy az első és vélhetőleg az egyetlen olyan konzol, amely túlélt egy közvetlen bombatámadást.

Egy másik Nintendo masinéria már nem volt ilyen szerencsés…

Az eset még 2015-ben történt, amikor egy lakókocsi tűzesethez riasztották a Colorado Springs-i tűzoltókat. Miután eloltották a lángokat megállapították, hogy a tragédia okozója szinte teljes bizonyossággal egy Nintendo Wii volt.

A Wii-t azonban már jóval gyengébb fából faragták, mint a Game Boy-t, melyet a felismerhetetlenségig olvadva találtak – a konnektorba dugva. Valószínűleg ez is lehetett a veszte, mivel az adapter nem a gyárilag mellé adott darab volt, ami zárlatot kaphatott, ami végül tűzhöz vezetett.

Aztán ezekkel szemben vannak azok a furcsa és veszélyes piromán fétissel megáldott tartalomgyártók, akik szándékosan teszik tönkre, esetünkben gyújtják – robbantják fel a sokaknak értéket jelentő játékkonzolokat. Hogy miért, azt ne kérdezd, de jó pár youtuber többek között ilyen és ehhez hasonló kontentre alapozza a karrierjét.

Itt van például a TechRax csatorna, amelynek szinte az összes videója valamilyen tech kütyü totális szétzúzásáról szól. Vegyük például amikor egy Samsungot és egy iPhone-t pörköl oda, vagy amikor egy iPhone X-et dob lávába, de tényleg mindent képes szétverni, vagy meggyújtani.

Nem lennék a szomszédja!

TechRax mostanában szerencsére már nem olyan aktív mint korábban, így hála Istennek, az alig kapható újgenerációs konzolokkal nem tudott semmilyen szörnyűséget tenni (még). Nem úgy, mint egy másik videós, aki a játékosokat triggerelendő brutálisan vetett véget az Xbox Series X és a PS5 csodáknak.

De Raxra visszatérve, mániáját korábban azért sikerült kiélnie a PS4-en és az Xbox One-on, melyeket szinte csodálattal nézett szétégni. Ő ezt természetesen „tűzállósági tesztnek” mondott, de a munkásságát elnézve az élvezeti faktort sem vitathatjuk el tőle.

 

De nem ő az egyetlen, hiszen egy Pejeverde nevű alapvetően gamer videós is rendkívül szeret dolgokat felgyújtani, köztük pedig egy Nintendo Wii teljes elfeketedését hazudta kontentnek…

 

Mindezen persze meg lehet botránkozni, a pirománia viszont egy közel sem olyan vicces mentális betegség, és több Youtube csatornán elnézve egészen sokan szenvednek benne. Ez egy olyan impulzus-kontroll vesztés, amely szándékos gyújtogatásban csúcsosodik, kifejezetten erre irányul. A betegnek a tűz látványa megnyugvást, eufórikus érzéseket okoz – ezzel oldva a benne lévő feszültséget és szorongást.

Ezért a piromániás nézi a tüzet, hiszen ellenkező esetben elmarad az öröm érzése.

Egy piromániás azonban nem tudja, hogy ez miért pont ilyen formában nyilvánul meg, de alapvetően nem szándékozik önmagának, vagy másoknak kárt okozni. Fontos, hogy ezt a betegségben szenvedők felismerjék, és ne féljenek segítséget kérni, melynek része a pszichológus által vezényelt pszichoedukáció, tehát a veszélyek és a következmények megismertetése, illetve a kiváltó okok pszichoanalízis útján való feltárása.

Ha te, vagy egy ismerősöd piromániában szenved, érdemes mielőbb segítséghez fordulni.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

27 perc telt el azóta...

Így nézd meg, hogy a Windows 10 / 11 hány pontot ad a gépedre

2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…

57 perc telt el azóta...

Nagyobb eséllyel lesz beteg, aki kocsma, vagy étterem mellett lakik

2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…

1 óra telt el azóta...

Horrorjátékok is búcsúznak az Xbox Game Pass kínálatából áprilisban

2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…

1 óra telt el azóta...

Legrosszabbkor merül a kontroller? Az Xbox megoldhatja a problémát

Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…

2 óra telt el azóta...

Nem áprilisi tréfa volt a kacsákkal lövöldözős túlélőjáték, a Duckside

2024.04.02. - Nem is olyan rég még azért voltam megőrülve, mert kiderült, hogy tényleg készül…

3 óra telt el azóta...