A CD Projekt Red kap mostanság hideget-meleget, azzal azonban nem vádolhatjuk őket, hogy lassacskán már fél év távlatából is, de ne tennének meg minden létezőt a Cyberpunk 2077 kijavítása, pontosabban befejezése érdekében.
Személy szerint bizakodó vagyok, ugyanis a játék már most más képet fest, mint a megjelenésekor és messze még a vége, ahogyan a lengyel fiúk és lányok tehetségét és hozzáértését sem vitatnám. Persze arra már aligha van bármi esély, hogy a Cyberpunkos móka valaha fel fog majd érni a The Witcher 3 nívójához, de egy kifejezetten remek, és az átlagból kiemelkedő játék még bőven lehet, és szerintem lesz is belőle – majd valamikor.
Tehetség pedig a stúdión belül akad bőséggel, és még csak keresni-kutatni sem kell utánuk. Több száz CD Projekt Red-es munkán átnyálazva magam bátran kijelentem, hogy a fejlesztés során a készítők valóban megpróbáltak minden létező dolgot megvalósítani az elképzelésekből, melyek jó része – főként a dizájnban – szinte pontosan és tökéletesen visszaköszön.
Keanu Reeves szavaival élve tényleg lélegzetelállítóak a koncepciós művészek munkája, miért mindenképpen díjat érdemelnének! De nem is szaporítanám a szót,
Ámuljatok hát nagyokat: Maciej Rebisz; Michal Lisowski, Bogna Gawrońska, Waldek Kamiński, Alexander Dudar, Alicja Uzarowska, Artur Tarnowski, Imanol Delgado Salazar, Lucas Staniec, Marcin Tomalak, Marthe Jonkers, Martin Kocisek, Michal Kalisz, Sergey Glushakov, Toivo, Ward Lindhout, Anna Podedworna, Marta Leydy és Bernard Kowalczuk csodálatos munkáin;
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…