Tech/Tudomány

A Bitcoin titka: Ezért mehet 250 ezer dollár fölé az árfolyama

A Bitcoin árfolyamának rakétaszerű kilövellése az utóbbi hetekben megtorpanni, csökkenni látszik, így is sokak számára elképzelhetetlen magasságokban repked. A kriptodevizák jövőjét illetően még a legnagyobb tech-zsenik között is megoszlanak a vélemények, a legtöbben abban azért egyetértenek, hogy a virtuális valuták árfolyama – főként a bitcoiné – közel sem érték el a csúcsot.

Nagyjából ezt gondolja a Morgan Creek Capital Management befektetési vállalat alapítója és igazgatója, Mark Yusko, aki szerint a Bitcoin árfolyama a következő 4-5 évben a 250.000 dolláros (kb 74 millió forint) álomhatárt is simán elhagyja majd.

A szakember azt is elárulta, miért gondolja azt, hogy a bitcoin ilyen magasságokba is felérhet, annak ellenére, hogy jelenleg a 60 dollárral is küzd. Szerinte ugyanis a bitcoin sokkal több, mint egy egyszerű értéktároló eszköz, amivel a legtöbb befektető még nem nagyon törődik, emiatt alá is becsülik azt – írja a Portfolio.

Itt tulajdonképpen a hálózati elfogadásról és a megnövekedett használatról van szó. Ez egy hálózat, és a hálózatok exponenciálisan növekednek. Ez a történelem leggyorsabb hálózata, amely ezer milliárd dollár értékűvé vált, közvetlenül a FAANG után, amelynek mint tudjuk, 15-20 évig tartott ez a folyamat.” – mondta Yusko a CNBC műsorában.

A szakember szerint a bitcoin az arany digitális megfelelője, ezért ha az arany monetáris értéke 4 ezer milliárd dollár, akkora digitális arany értékének is ennek megfelelőnek kell lennie – ez az összeg pedig érménként negyedmillió dollárt jelentene. 

 

Yusko szerint a Bitcoin a jövő, ami a technológia és a számítási teljesítmény növekedése miatt sem fog eltűnni, sőt, úgy gondolja, hogy ez a fajta hálózat válik az „értékek internetének” alapszintű protokolljává és platformjává. A mostanság hihetetlen mértékben erősödő Dogecoinról már nincs ilyen derűlátó véleménnyel, melyről azt gondolja, hogy teljesen haszontalan felhasználói tokenek, melyek mögött nincsen tényleges érték, így hamar el fognak tűnni.

Ezzel szemben mások (többek között Bill Gates is) úgy gondolják, hogy a Bitcoin és az ahhoz hasonló kriptovaluták ha technikailag valóban képesek elérni ezeket a történelmi értékhatárokat, az óriási és tarthatatlan energiaigényük, úgy pedig a magas károsanyag kibocsátásuk miatt nem lesz, nem lehet jövőjük.

Ezzel párhuzamosan pedig megjelent egy új kriptovaluta is, a Chia, amelynek alig látható az ökológiai lábnyoma, mivel a jelenleg elterjedt bányászati módokkal ellentétben az azzal töltött időre és a tárhelyre alapszik.

Forrás: Portfolio

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

7 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

9 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

10 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

11 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

11 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

11 óra telt el azóta...