Az elmúlt hónapokban több játék frissítési logjában megtalálhattuk, hogy megkapta az Nvidia Reflex támogatást. Jogosan merülhet fel a kérdés sokakban, hogy mit is takar ez a technológia, milyen feltételeket kell biztosítanunk, hogy bekapcsoljuk. Persze a legfontosabbat sem szabad kihagyni, hogy miért is lesz nekünk ez jó?
Az Nvidia statisztikái alapján a GeForce kártyatulajdonosok 73%-a játszik valamilyen kompetitív, multiplayer címmel manapság. Ennek eredményeképp az RTX 30 szériás GPU-k mellett bemutatták az Nvidia Reflex névre hallgató technológiát is, néhány segédprogrammal és fejlesztői eszközzel egyetemben.
A technológia célja, hogy a rendszerkésleltetést minél alacsonyabb szintre csökkentse. Ez a késleltetés az interakció folyamatának kezdetét (egérkattintás, kontroller gomb lenyomása) és a képernyőn való megjelenési időtartamot foglalja magában. Kritikus esetekben akár ezredmásodperceken is múlhat egy-egy BO5 döntő utolsó meccse, így nem elhanyagolható az Nvidia Reflex szerepe.
Bár egy időben leplezték le a Reflexet és az újgenerációs kártyákat, ez nem jelenti azt, hogy csak azok támogatnák. A Maxwell architektúrától kezdődően (900-as széria) az összes Nvidia kártya támogatja a megoldást, ha megfelelően friss drivert használunk. Üröm az örömben, hogy nem elég az Nvidia oldali támogatás, a játékok fejlesztőinek is implementálnia kell a Reflexet. Jelenleg a Fortnite, Apex Legends, Call of Duty, Destiny 2 játékokban találkozhatsz vele, illetve a Rainbow Six: Siege is pár hete kapta meg a támogatást.
Ahogy fentebb írtuk, a játékfejlesztőknek is implementálni kell a megoldást a címekbe. Ha bekapcsoljuk az Nvidia Reflexet a videóbeállításokban, akkor a megoldás arra készteti a processzorunkat, hogy ne siessen előre a képkockák renderelésének folyamatában, hanem pont a megfelelő időpontban a GPU-val szorosan együttműködve és szinkronban tegye ezt. Így jelentősen lecsökkenthetjük a késleltetést, hiszen tökéletes összhangba kerül a CPU és GPU egységünk.
Az Off és On beállításon kívül elérhető egy On+Boost opció is a játékokban. Ilyekor a gépünk végig magas órajelent tartja a videókártyánkat, akkor is, ha épp kevés munkát kellene végeznie. Bizonyos rendszereknél további ezredmásodperceket faraghatunk le, viszont nem árt azzal számolnunk, hogy a kártyánk nagyobb terhelésnek van kitéve, többet fogyaszt és jobban is melegszik.
Ahogy minden ilyen megoldásnál, itt is előnyt élveznek a minél magasabb képfrissítéssel rendelkező monitorok tulajdonosai. 60 hertzes monitor estén nem biztos, hogy feltétlenül észrevesszük a különbséget. A tapasztalatok alapján 144hz és felette viszont kifejezetten érezhető is a dolog, ha a rendszerünk is megfelelő hozzá. Érdemes kikísérletezni az On és On+Boost beállításokat, nem biztos, hogy a saját rendszereden a második a nyerő.
2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…
2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…
2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…
2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…
2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…