Tech/Tudomány

Ér ennyit egy gonosz mosoly? – Brutális összegért adták el az egyik legismertebb mémet

Őrületes mekkora biznisz lett az NFT-ből. Minden hétre jut egy-egy elképesztő összegű adás-vétel, melynek főszereplője általában valamilyen mém főszereplője, vagy egy nagyon népszerű internetes tartalom, bejegyzés. Sokan úgy tartják, hogy az NFT-k valójában semmire sem jók, az ember maximum csak továbbadni tudja, meg persze elmondani róla, hogy az az övé – így tulajdonképpen csak a kriptovaluta mozgását élénkíti.

Most például a világ egyik legismertebb mémje, a 2005-ben készült „Disaster Girl” került NFT formájában eladásra, méghozzá potom 180 Etherért, ami dollárban 500.000-et, forintban pedig 144 milliót jelent. 

A képen szereplő, akkoriban még kislány, mára már felnőtt Zoë Roth azt nyilatkozta az adás vétel után a New York Times-nak, hogy az összeget a diákhitele törlesztésére és jótékonysági célokra fogja használni. Hozzátette, hogy több NFT-hez hasonlóan maradt a képben tulajdonjoga, így minden jövőbeli tranzakcióból-bevételből 10%-os jutalékot kap.

Ér ennyit egy mém?

Nos, igen is meg nem is. Attól, hogy ezek a tartalmak az interneten szereztek maguknak érvényt, még nem jelenti azt, hogy értéktelenek lennének. Egy mém értékét pedig – ahogyan nagyon sok másnak – a népszerűsége és a használatossága határozhatja meg. Persze rásüthetnek bármilyen árat, azonban ha az túl magas, akkor nyilván senki nem fogja megvenni.

Az internetes tartalmakkal az NFT megjelenéséig nehezen lehetett üzletelni, hiszen nem kézzel fogható dolgok, mint egy festmény, vagy egy szobor. Az már más kérdés, hogy bizonyos tartalmakért illendő-e pénzt kérnie egy multimilliomosnak (igen, Jack Dorsey eszeveszett összegért adta el a világ első tweetjét), de ennek igazából a kereslet a legjobb megmondója.

Igény pedig úgy tűnik van ezekre, hiszen nem a ‘katasztrófa lány’ az első mémsztár, aki NFT-vel gazdagodott meg. Chris Torres – a Nyan Cat alkotója – közel 600 000 dollárért vált meg a cukin idegesítő szivárványos macskától, ahogyan Laina Morris is („Overly Attached Girlfriend” – ijesztően bámuló barátnő) április elején 411 000 dollárért adta el mémjét. Ez utóbbi azért is érdekes, mert ugyanaz a dubaji stúdió, a 3F Music vette meg Zoë mémjét, ami korábban Laina NFT-jét vették meg.

Mindezekben persze ott is a veszély, hogy eltűnnek egyszer az internetről, de a vevők legalább elmondhatják magukról, hogy egyszer az övék volt amellett, hogy alaposan élénkítik a kriptovaluták mozgását.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

A LEGO-szerű Xbox 360 árán már egy Xbox Series-t is vehetnél

Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…

17 perc telt el azóta...

Leáldozhat a kukkolóknak az új iOS frissítéssel – fontos lépést tesz az Apple

Gábor János 2024.04.03. - Az Apple hamarosan megjelentet egy várva várt, zaklatás elleni frissítést az…

36 perc telt el azóta...

A 2023-as adatok szerint a live service játékok uralják a piacot

2024.04.03. - Az emberek szeretik az újdonságokat, legalábbis a fogyasztói társadalom eköré a "tény" köré…

42 perc telt el azóta...

Gyakorlómódot is magával hoz a Warzone harmadik szezonja

2024.04.03. - A Warzone fejlesztői március utolsó napjaiban ismertették, hogy milyen újdonságokkal készülnek az új…

1 óra telt el azóta...

Egy halom pénz és két új játék ütheti a GTA+ előfizetők markát

2024.04.03. - A GTA+ egy létező előfizetős program, aminek keretein belül speciális játékbeli tartalmakhoz juthatunk…

2 óra telt el azóta...

Ha kiborultál a Discord reklámjai miatt – itt van 8 másik király csevegő

Gábor János 2024.04.03. - Nem tudni, hogy csak kezdeti hisztéria, esetleg súlyosabb, elhúzódó balhé kezdete,…

2 óra telt el azóta...