Gaming

A 2023-as adatok szerint a live service játékok uralják a piacot

2024.04.03. – Az emberek szeretik az újdonságokat, legalábbis a fogyasztói társadalom eköré a „tény” köré rendeződött be. A nagyobb fórumokon például állandóan találni olyan posztot, ami a film remake-eket és a régi játékok feljavításait kritizálja. Mégis, abba kevesen gondolnak bele, hogy a készítők nem véletlenül fordulnak ebbe az irányba. Ha nem gondolnák, hogy a remake-ek hozzák a kellő profitot, valószínűleg nem támaszkodnának a nosztalgiára. A 2023-as videojátékos szokásaink biztosan nem fogják megváltoztatni ezt a fejlesztői trendet, ugyanis kiderült, hogy még mindig szívesebben játszunk régi, jól bejáratott játékokkal, mint teljesen új megjelenésekkel. Ez alapján gyakorlatilag meg sem éri új dolgokat piacra dobni, egyszerűen csak dédelgetni kell a „nagy öregeket”.

Kép forrása: Riot Games

A statisztika márpedig nem téved

Egyre több olyan játék jelenik meg, amit fejlesztői a megjelenés után még éveken át frissen tartanak, így hát nem meglepő, hogy még most is szívesen játszunk 6 vagy több évvel ezelőtt kiadott alkotásokkal. A Newzoo 2023-ra vonatkozó jelentése szerint a PC-s és konzolos piac 2,6%-ot növekedett, ám a játékkal töltött idő csökkent. Hiába számított 2023 erős évnek új megjelenések szempontjából, a top 10-es listákon alig látni újdonságokat. PC-n és PlayStation konzolokon egy teljesen új játék sincs a legnépszerűbbek között, Xboxon pedig egyedül a Starfield – hiába a Hogwarts Legacy elképesztő sikere, nem tudta túlszárnyalni a folyamatosan frissülő játékokat és a jól bejáratott franchise-okat. – írja a GameStar.

 

Egyértelműen minden platformon a Fortnite tarolt, az Epic Games arany tojást tojó tyúkját pörgették a legtöbbet PC-n, PS-en, Xbox-on, valamint Switch-en is. A Roblox is bekerült a top 10-be a négyből három platformon is, ahogy a Call of Duty, valamint a GTA V is előkelő helyen végzett a legtöbb kategóriában. A Switch egy sajátos platform, míg a másik három esetében szinte ugyan azok a címek olvashatók váltakozó sorrendben, itt azért több az exkluzív játék, ilyen például a Super Mario Bros. Wonder, a Mario Kart, vagy éppen a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom. Érdekesség viszont, hogy az Apex Legends PC-n nem fért be a top 10-be, míg konzolokon simán a 9. legjátszottabb cím volt 2023-ban.

Ez alapján a lista alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a remake-ek, valamint a live service játékok korát éljük.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Gyakorlómódot is magával hoz a Warzone harmadik szezonja

2024.04.03. - A Warzone fejlesztői március utolsó napjaiban ismertették, hogy milyen újdonságokkal készülnek az új…

33 perc telt el azóta...

Egy halom pénz és két új játék ütheti a GTA+ előfizetők markát

2024.04.03. - A GTA+ egy létező előfizetős program, aminek keretein belül speciális játékbeli tartalmakhoz juthatunk…

1 óra telt el azóta...

Ha kiborultál a Discord reklámjai miatt – itt van 8 másik király csevegő

Gábor János 2024.04.03. - Nem tudni, hogy csak kezdeti hisztéria, esetleg súlyosabb, elhúzódó balhé kezdete,…

2 óra telt el azóta...

Jobb felbontás, szebb játék? – Érkezik az AMD FSR 3 PS5-re és Xbox-ra

2024.04.03. - Nagyon jó hírekkel szolgálhatunk azok számára, akik PlayStation 5 és Xbox Series X/S…

2 óra telt el azóta...

Ilyen egy átlagos gamer PC 2024 áprilisában – RTX 40 menetelés?

2024.04.03. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac már egy ideje helyreállt, sokszor előkerül…

3 óra telt el azóta...

Két csodás vadiúj megjelenésű játékot is kapnak a PS Plus-előfizetők

Bódi Dániel 2024.04.03. - "NA! Most pofázzá Jóskagyerek!" - szólott a klasszikus, amit idézve csitíthatjuk…

3 óra telt el azóta...