Gaming

Ekkor jelenik meg a PC-s Days Gone, ami még a PS5-ös verziónál is szebb lesz

Nagy meglepetést okozott a Sony, amikor bejelentette a PC-s Days Gone-t, igaz, a mögöttes indokok abszolút érthetőek. A 2018-as nyílt világú zombimóka ugyanis nem fogyott túl jól PS4-en, ahogyan a többi exkluzívval ellentétben annak ellenére sem kapott túlzottan jó kritikákat, hogy egyébként egyáltalán nem egy rossz játék.

Ennek fényében pedig teljesen érthető, miért döntött új a Sony, hogy egy újabb platformra is megjelenteti. Ami érdekes viszont, hogy a PC-s verzió tulajdonképpen nem is egy újrakiadás, sokkal inkább egy remastered lesz, így talán még azoknak is érdemes lehet majd ránézni, akik egyszer már végigverekedték magukat a zombihordákon.

Erre pedig már nem is kell sokat várni, mert május 18-án érkezik a Steam és az Epic Games Store-ba.

Erre pedig egy egészen hangulatosra sikeredett előzetessel készítenek fel minket, melyet látva egészen nehéz elképzelni, hogy nem lesz kapós a PC-s játékosok körében – főleg úgy, hogy egy ideig érdemi játékmegjelenés nélkül vagyunk. Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy a Sony elkaszálta a folytatást, azonban ha az új platformon valóban siker lesz, elképzelhető, hogy a későbbiekben meggondolják magukat.

 

Az előzetesben láthatjuk, hogy az ultraszéles monitor támogatás és a feloldott képfrissítési ráta mellett feljavított textúrákat, illetve megnövelt részletességet is kap. Mindezt az összehasonlításairól ismeretes csatorna, az ElAnalistDeBits a PS5 verzióval alaposan össze is vetette, és ha olyan sokban nem is, de bizony valóban jobban fest a PC-s verzió.

A textúrák élesebbek és részletesebbek, ahogyan a fények és az árnyékok is sokkal valószerűbbek, sőt, bizonyos felületek tükröződése is sokkal szebb, mint az újgenerációs konzolon. Persze PS5-ön is remekül mutat a játék és sokaknak mozgás közben fel sem tűnik majd a különbség, összességében és részleteiben a PC-s verzió lesz a legjobb, legrészletesebb és leggördülékenyebb.

 

Mindennek pedig még vállalható gépigénye is lett – de természetesen a fent látható maximális teljesítmény és külcsín eléréséhez jó ha van egy erőgép otthon:

Minimmum:

  • Processzor: Intel Core i5-2500K@3.3GHz or AMD FX 6300@3.5GHz
  • Memória: 8 GB RAM
  • Grafika: Nvidia GeForce GTX 780 (3 GB) or AMD Radeon R9 290 (4 GB)

Ajánlott:

  • Processzor: Intel Core i7-4770K@3.5GHz or Ryzen 5 1500X@3.5GHz
  • Memória: 16 GB RAM
  • Grafika: Nvidia GeForce GTX 1060 (6 GB) or AMD Radeon RX 580 (8 GB)

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

13 perc telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

1 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

2 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

13 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

14 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

15 óra telt el azóta...