Hírek

Megégett a kiskorú lány arca egy lángra kapott iPhone töltő miatt

A BirminghamLive beszámolója szerint egy 17 éves birminghami lány került bajba, nem sokkal elalvás előtt. Már épp majdnem álomba szenderült, amikor a lángoló töltőre lett figyelmes. Elmondása szerint a takarója és párnája néhány pillanat alatt lángba borult.

A problémás iPhone töltő és az okozott károk.

Édesanyja gyors reakciójának köszönhetően végül tűzoltókra nem volt szükség, de a lány szörnyen hálás azért, hogy ez a katasztrófa nem azután történt, hogy elaludt. „Egy életre megtanultam, hogy ne hagyjam úgy a töltőt éjszakára…” – osztotta meg az olvasókkal. A lány arca is megégett a balesetben.

A 17 éves lány sérülései.

Az Apple ez esetben gyorsan reagált – nem úgy, mint a felrobbant iPhone és tulajdonosa esetében -, máris  felvették a kapcsolatot a szerencsétlenül járt felhasználóval, és vizsgálják az esetet. Megpróbálják kideríteni, hogy pontosan mi is okozta a tüzet, illetve hogy valóban eredeti Apple kiegészítőket használtak-e a töltéshez.

A vállalat mindenkit arra kért, olvassák át még egyszer a biztonságos töltéssel kapcsolatos információkat, továbbá azt is elmondták, hogy a töltés tűzveszélyt jelenthet egy rosszul szellőző helyen vagy bármilyen nedvesség esetén. 

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Idén is sokan bevették: a legjobb nem csak gamer áprilisi tréfák 2024-ben

Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…

5 perc telt el azóta...

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

45 perc telt el azóta...

Így nézd meg, hogy a Windows 10 / 11 hány pontot ad a gépedre

2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…

1 óra telt el azóta...

Nagyobb eséllyel lesz beteg, aki kocsma, vagy étterem mellett lakik

2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…

2 óra telt el azóta...

Horrorjátékok is búcsúznak az Xbox Game Pass kínálatából áprilisban

2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…

2 óra telt el azóta...

Legrosszabbkor merül a kontroller? Az Xbox megoldhatja a problémát

Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…

3 óra telt el azóta...