Amerikában hamarosan megkezdődnek a végső tesztek, amin ha jól teljesít a futárrobot, akkor nagyon hamar és nagyon gyorsan elterjedhet.

Egészen elképesztő, hogy az utóbbi 10-15 évben mekkora fejlődés volt tapasztalható a technológiai szférában. Ezen évek során tulajdonképpen olyan dolgokat láthattunk megvalósulni, amiket ezelőtt vagy elképzelhetetlennek, sci-finek tartottunk, vagy épp úgy gondoltuk, hogy még sok évtizednek kell eltelni, hogy megvalósuljanak.

És lám, a robotika hamarosan a hétköznapjaink szerves részévé kezd válni, Amerikában legalábbis sokat már nem kell rá várni.

Az Agility Robotics ugyanis bejelentette, hogy elkészültek a csomagkézbesítő robotjaik végső változatával, amit készek piacra is dobni.

 

A vállalat szerint a Digit nevű futárrobot nem csak a különböző időjárási viszontagságoknak képes ellenállni, de még a lépcsőkkel is meg birkózik. A fej és arctalan kézbesítő mindeközben maximum 18kg-ig terhelhető, tehát az IKEA-ból nem ő fogja kihozni nekünk a RYSURRFEN 100 elemes szekrényt.

A robotból már a 2020 év eleji bejelentésekor rendelt párat a Ford, hogy a végleges verzióval tesztelhessék a működőképességét. Az első prototípusokat most meg is kapták, mennyiben pedig beválnak, akkor a kézbesítés utolsó metódusait a Digit egységek fogják végezni. Felhasználhatósága természetesen itt még nem ér véget, hiszen bizonyos feladatokat remekül képes ellátni raktárakban és irodákban is.

A magyarországi elterjedése jelenleg még futurisztikusnak hat, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy idővel hozzánk is elér majd – a járványhelyzet és a biztonsági intézkedések talán még gyorsíthatnak is a folyamatokon.

Forrás: The Verge, HVG | Borítókép: The Verge

https://leet.hu/?s=redragon&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×