Még február elején számoltunk be arról, hogy indul a VALORANT Champions Tour, a Riot Games saját szervezésű, világbajnokság jellegű versenysorozata. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, így nézzük is a legfontosabb történéseket az elmúlt másfél hónapból.
Február elejétől egészen az elmúlt napokig a Stage 1 Challengers tornái kerültek lebonyolításra, ahova a csapatok elsősorban nyílt kvalifikációk útján tudtak bejutni. Az európai régióban három részre osztották a Challengers kategóriát, lássuk ezeknek a lebonyolítását:
Persze azért akadtak olyan régiók, ahol ennél átláthatóbb volt a formátum, de összességében nem panaszkodhatunk, hiszen minden résztvevőnek több esély is megadatott, hogy bejusson a Masters versenyre. Sajnos ez a magyar csapatoknak nem sikerült, a HEET az első kvalifikáción egy győzelemre, az iPon THR pedig két alkalommal is két győzelemre volt az aktuális Challengers tornáktól.
A VALORANT Champions Tour első felvonása során tíz régióban szerveznek Masters tornát, ezek közül több is az elkövetkezendő napokban fog elrajtolni. A legkomolyabb összdíjazást (egyaránt 150 ezer dollárt) az európai és az észak-amerikai kontinens kapja, ezt a koreai (100 ezer dollár), majd pedig a török és a CIS régió (75-75 ezer dollár) követi. A felsorolt térségek mindegyikében március 12-én, azaz a mai napon kezdődnek a megmérettetések, az egyetlen kivételt Észak-Amerika képezi, ahol már tegnap este útjára indult a verseny.
Az általunk legkomolyabb érdeklődéssel figyelt európai régióban nyolc csapat küzd majd azért, hogy a 150 ezer dolláros tortából minél nagyobb szeletet kapjon. Persze ne feledkezzünk meg a VCT pontokról sem, amelyekből érdemes minél többet gyűjteni a Champions tornára való bejutás érdekében. Amennyiben nem csak olvasnál a versenysorozatról, hanem néznéd is a mérkőzéseket, akkor ezen az oldalon tudod megnézni a közvetítésért felelős Twitch-csatornák listáját, illetve az aktuális menetrendeket.
2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…
2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…
2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…
2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…
2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…