A japán cég fennakadt a japán cenzúrán, a túl kemény és véres jelenetek miatt.

Tegnap már átnéztük, hogy milyen komoly gépre lesz szükségünk a raytracinghez, továbbá azt is, hogy a néhány hét múlva érkező Resident Evil Village az egyik legjobban várt játék idén. Azonban mi a helyzet a cenzúrákkal? Tudjuk jól, hogy néhány ország igen erős követelményeket állít a játékokkal szemben.

Remek példa erre a Steam China is, de gyakran Japán és Ausztrália is felbukkan az ilyen és ehhez hasonló hírekben. A Capcom japán cég most legutóbb éppen a japán szitán akadt fenn, hiszen a játékuk túlságosan véresnek bizonyult. Hivatalosan is megerősítették, hogy jóval kevesebb vér és abszolút nulla csonkítás kerül abba a verzióba.

 

Kíváncsiak vagyunk, hogy mekkora lesz a különbség így az „eredeti” és a japán változat között, hiszen ha jobban belegondolunk, az előző rész is igencsak hiányosnak hat ezek nélkül. Hiszen ez egy ilyen játék. Azt gondolom, ebből a szempontból legalább szerencsések vagyunk, hogy teljes egészében élvezhetjük a műremeket.

Ami még szintén érdekes, hogy az is kiderült, Japánban két verzió közül válogathatnak majd a rajongók, készül egy „D” és egy „Z” besorolású változat, melyekből az előbbit 17, utóbbit 18 év felett ajánlják. 

https://leet.hu/?s=glorious&post_type=product

×