A Take Two CEO-ja szerint a játékaik olyan magas minőséget képviselnek, hogy az is csoda volt, hogy 2006 óta egyszer sem emeltek árat.

A Take Two elnökét, Srauss Zelnick üzleti érzékét és magas fokú ismereteit nem lehet megkérdőjelezni, a kiadó játékainak minőségét és árazását illető kijelentéseivel azonban már lehetne vitatkozni.

Az amerikai üzletemben ugyanis azt találta mondani a Morgan Stanley technológiát és médiát kiveséző konferenciáján, hogy a játékosok már fel vannak készülve a 70$-os, úgy pedig 70€-ós, vagyis 25.000 forintos árcédulára.

A legjobb példa erre szerinte az NBA 2K21, ami már emelt áron jelent meg, de ez nem is volt probléma, hiszen a játék olyan magas minőséget és újrajátszhatóságot képvisel, ami simán megér ennyit.

Strauss Zelnick | Fortune

Ez az állítás pedig minden játékuk esetében helytálló – a T2 CEO szerint legalábbis. Zelnick hozzátette, hogy minden megjelenést egyedileg fognak felcímkézni, az egységes árazás ugyanis nem egy jó taktika, könnyen magukra haragíthatják a játékosokat.

A problémát a szakember példájával élve talán az jelentheti, hogy az NBA játékuk teljes áron jelent meg, mégis átugorhatatlan reklámokkal tömték ki, sőt, a legtöbb sportjátékhoz hasonlóan mikrotranzakciót is tartalmaz. 

De tovább megyek: a Take Two kötelékébe tartozó Rockstar Games a lassan elmúló konzolgenerációban összesen 2 játékot szállított, de ha nagyon pontos szeretnék lenni, akkor csak egyet – a Red Dead Redemption 2-t, míg az előzőben 6-ot + önálló kiegészítők.

Ennek oka egyrészt a megnövekedett fejlesztési idő, a fejlesztők maximalizmusa, és a GTA játékokra kiterjesztett online mód, illetve az abba beépített eléggé jól fialó mikrotranzakciós rendszer. Ez utóbbi a Red Dead Online esetében például nem jött be, hiszen nagyon hamar elnéptelenedett a játék, így a megjelenés után két évvel – nyomottabb áron, de – külön is beszerezhető lett.

Zelnick szerint: GTA V és RDR2 = NBA 2K21

A T2 helyzetét nagyban könnyítette, hogy további kiadók és fejlesztők jelentették be, hogy játékaik jövőre már ugyanezen a 25.000 forintos alapáron jelennek majd meg. Ez még egy Sony-exkluzív esetében teljesen indokolt, de félő, hogy néhányan vissza fognak élni ezzel – lásd. Take Two és EA. Egy évente megjelenő, reklámmal, mikrotranzakcióval és/vagy lootboxal teletömött sportjáték 70 dolláros árát valójában semmi sem indokolja.

Nekünk játékosoknak maximum ezzel, és nem a 3-4 ezer forintos áremeléssel lehet problémánk. Ezért nagyon reméljük, hogy Strauss Zelnick a jövőben a gyakorlatban is alkalmazza majd a marketing szagú egyéni elbírálás frázist, és nem süti majd rá gondolkozás meg kipróbálás nélkül az összes saját játékukra, hogy ez bizony ér annyit, mert minőségi.

Csak mert nekünk még mindig fáj egy kicsit a „remasterelt” Mafia 2 és 3…

https://leet.hu/?s=glorious&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

 

×