Hírek

A bányászok miatt 1 milliárd dollárra perelték az NVIDIA-t – A bíróság ítéletet mondott

A játékosok dolga 2017-ben sem volt rózsás, legalábbis ha az NVIDIA új csúcskártyáira fájt a gamer fog. Sajnos már akkoriban is komoly problémát jelentettek a kriptobányászok, akik a 30-as szériához hasonlóan felvásároltak mindent, amit értek, ezzel csupaszítva le a boltok polcait.

Problémájuk emiatt nem csak a játékosoknak volt, hanem a befektetőknek is, akik arra lettek volna kíváncsiak, hogy az NVIDIA videojátékos piaci lefedettsége úgy nagyjából mégis mekkorára tehető. A vállalat ennek készséggel eleget is tett, szóval be is perelték őket emiatt.

A befektetők vádja szerint ugyanis az NVIDIA a bányászati célokra eladott kártyákat is a videojátékos rubrikába húzta, ezzel hamisítva meg a valódi adatokat.

1 milliárd dolláros kártérítést követeltek

Kép: TechPowerUp

A kártyagyár természetesen minden tagadott, és állt elébe a tavaly benyújtott keresetnek. Az ügy végére a TechPowerUp portál értesülései szerint múlt héten került pont, amikor is Haywood Gilliam bíró az NVIDIA javára ítélt.

A befektetők nem rendelkeztek kellő bizonyítékokkal arról, hogy a tech vállalat valóban elkövette volna a bűncselekményt. 

A döntés értelmében az 1 milliárd dollár marad az NVIDIA zsebében, és továbbra is folytathatják a csúcskártyák gyártását. Hamarosan viszont még csak hasonlóra sem lesz lehetőség, ugyanis a cég belassítja a bányászati célokra használt kártyáit, majd piacra dob kifejezetten erre a célra szánt verziót, verziókat.

Borítókép: TechNextWeb

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

11 perc telt el azóta...

Két ikonikus fegyver is visszatérhet a Warzone következő szezonjában

2024.04.04. – A Call of Duty Modern Warfare III és Warzone harmadik szezonja április harmadikán…

26 perc telt el azóta...

Ingyen osztják a legfullosabb The Outer Worlds kiadást és a Thief rebootot

Bódi Dániel 2024.04.04. - Idén előbb jött a karácsony - bár asztalt kopogtatva előrebocsátom, hogy…

1 óra telt el azóta...

Csapj le a boszorkányos Palworld frissítésre: itt az első bossharc!

Gábor János 2024.04.04. - Megjött a Palworld v0.2.0.6 számú frissítése, ami egy sor újdonságot hoz…

2 óra telt el azóta...

Ez Rebirth Island legjobb párosa az új Warzone szezon első napjaiban

2024.04.04. – Április harmadikán megérkezett a Warzone és Modern Warfare III soron következő frissítése. Nagy…

3 óra telt el azóta...

8 szanaszét cenzúrázott, mégis isteni videojáték az elmúlt 20 évből

Gábor János 2024.04.04. - Aligha árulunk el újdonságot azzal, hogy a játék- és sztorifejlesztés során…

4 óra telt el azóta...