Film/TV

Kiszivárgott két forgatási kép a Budapesten készülő Halo sorozatból

Jó sok éve már, hogy először szóba került egy élőszereplős Halo mozifilm ötlete, de az – a legtöbbször kreatív okok miatt – rendre zátonyra futott.

Aztán jött 2012 vége és vele a Forward Unto Dawn, ami másfél órában mutatta be a rajongóknak, hogy milyen is volt emberi, átlagos szemszögből a Covenantok támadása. Ezután, de még a Halo 5 előtt érkezett a Locke-ot bemutató Nightfall sorozat 2014-ben, ami finoman szólva is csak mérsékelt „sikereket” ért el, ami annak fényében különösen szomorú volt, hogy a következő számozott etap egyik főszereplőjét volt hivatott felvezetni.

A két mondhatni félresikerült próbálkozás remekül példázta a Microsoft filmekhez és sorozatokhoz való viszonyát és álláspontját, (itt akár kiegészíthetjük ezt a Quantum Break sorival is) melyek minőségét elnézve talán nem olyan meglepő, hogy úgy az egész koncepciót (az Xbox Entertainment Studios-t) végül a WC-n húzták le, úgy-ahogy az Xbox One-nal együtt.

De majd most

Az utóbbi időkben, de leginkább az elmúlt 2-3 évben a videojátékok filmes adaptációja eléggé felértékelődött. Azt nem tudni, hogy Uwe Boll mester visszavonulásának köszönhető mindez, avagy sem, de egyre többen nyúlnak a játékokhoz, mint alapanyag. A trendnek megfelelően a redmondiak is nagyobb figyelmet szentelnek az élőszereplős adaptációiknak, melynek köszönhetően a 2013-óta dédelgetett Master Chief fémjelezte sorozat is új lendületet kapott.

2019 végén meg is kezdődtek a forgatások, méghozzá nem máshol, mint Budapesten.

Az öröm persze nagyon korai volt, mivel ómenként szinte rögtön ebbe a levesbe is belerondított a koronavírus-járvány, így a felvételeket bizonytalan időre kénytelenek voltak beszüntetni. Most viszont úgy tűnik, hogy ismét haladhatnak a munkálatokkal, legalábbis erről árulkodik két újonnan kiszivárgott forgatási kép.

Az egyiken UNSC katonákat, a másokon pedig egy Warthdogot csodálhatunk meg.

A gőzerővel készülő Halo 2022-ben a Paramount Plus-on debütál majd.

Master Chief szerepére Pablo Schreiber-t kérték fel, míg Cortanát természetesen eredeti hangja, Jen Taylor kelti majd életre. A történetről annyit tudhatunk már, hogy az első, 2001-es játék eseményei tájékán fog játszódni, melyben kulcsszerepe lesz Cortanának, illetve a Spartan program kiötlőjének, Dr. Halsey-nek (Natasha McElhone).

A sorozaton először még Stephen Spielberg produkciós cége, az Amblin Television kezdett el dolgozni, majd amikor az Xbox tévés részlege Don Mattrick (az akkori Xbox vezér) távozása után megszűnt létezni, a projektet a Showtime kapta örökül. 2018-ban végül zöld utat szavaztak neki, amivel a vállalat egyik legköltségesebb alkotásai közé kúszott fel.

 

Várod már a Halo sorozatot?

sys.init(0,function(){
sys.themeFirstLoadCB.push(function() {
var pfn = sys.dthemes.renderCB;
sys.dthemes.renderCB = function(pfn){return function() {
pfn();
if(notRandom=='True') {
notRandom = '';
var parent = document.getElementById("poll-layouts");
for(var i = 0; i < parent.children.length; i++){
//parent.appendChild(parent.children[Math.random() * i | 0]);
}
}
}}(pfn);
});
});
}catch(e){console.log('error',e)}

Created with PollMaker

Magyarországon nem mellesleg nem ez az első Halo projekt, sok-sok évvel ezelőtt a Halo 3: ODST legendás élőszereplős előzetesét is itt forgatták – méghozzá magyar színészekkel:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

2 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…

2 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

3 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

4 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

5 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

6 óra telt el azóta...