Gaming

Átszervezés címén több stúdiót is leépít a Sony Japánban – Pápá Japan Studio?

A február 25-i, sokak számára csalódást keltő State of Play bemutató margóján bejelentette a japán vállalat, hogy az egyik legrégebbi, és legtöbb PlayStation-exkluzívját szállító saját stúdióját „átszervezi”, pontosabban inkább leépíti.

Ez a csapat pedig nem más, mint a legendás Japan Studio.

A stúdiót 27 évvel ezelőtt, 1993 novemberben alapították, azóta pedig több száz PlayStation konzolokra megjelenő játék fejlesztéséhet volt közük, melyek mellett azért jó pár tucat exkluzív címet ők is jegyeztek. Olyan csapatok tartoztak hozzájuk, mint a Team ICO (Shadow of the Colossus, ICO, Tha Last Guardian), a Team Gravity (Gravity Rush, Siren) és az ASOBI Team (The Playroom, Astro’s Playroom), illetve olyan játékok jogai fölött bábáskodtak, mint a LocoRoco, a Patapon, a Knack, vagy az Ape Escape.

A Sony hivatalos állásfoglalása szerint bezárásról szó sincs, csupán átszervezések lesznek, aminek középpontjában az ASOBI lesz, mivel az ő fejlesztéseiket szeretnék előtérbe helyezni, és a játékaikat népszerűbbé tenni. A VGC azonban rávilágított arra az apróságra, miszerint a Sony a Japan Studio munkatársainak túlnyomó többségével nem újít szerződést, kvázi az utcára küldve őket ezzel.

A Team ICO és a Team Gravity ezzel tulajdonképpen megszűnik létezni.

A Sony ezzel a lépéssel egyre jobban eltávolodik a hazai piacától, bár minderre a cég korábbi döntéseit, és a stúdió eladásait látva lehetett is számítani. Számos japán újságíró lesújtó kritikával illette a SIE Tokióból Amerikába, San Mateóba való költözését, majd többször sérelmezték azt is, hogy a Sony a PS5 értékesítése során különösen mostohán bánt a saját bázisával.

A legszomorúbb talán az, hogy a Japan Studio szinte teljes leépítésével a Sony szinte a teljes Japán játékfejlesztői állományától megvált. Ezzel a lépéssel pedig szinte tálcán kínálják a Microsoftnak a helyüket, ahová egyébként az Xbox igen erősen be szeretne törni, hiszen a Sony-val ellentétben ők pont azon fáradoznak, hogy egyre több keleti csapatot tudjanak a saját fedélzetükön – egyre több japán játékkal természetesen.

Azt azért érdemes megjegyezni, hogy Japán mindenkori konzol uralkodója a Nintendo, ami mellett még a PlayStation is nehezen, küszködve tudott labdába rúgni.

A PS5 japán startja viszont komolyan elgondolkodtathatta az amerikai vezetést, hiszen ahogyan korábban az egyik ottani elemző, Hideki Yasuda is rámutatott, az újgenerációs konzol a Sony egyik legrosszabb nagygépes rajtját tudhatja magának a szigetországban, aminél csak a PSP produkált rosszabbat még 2005-ben.

Attól természetesen nem kell félni, hogy a világ PS játékosai exkluzívok nélkül maradnak, hiszen Amerikában 8 stúdió, Európában pedig 4 fejlesztő csapat dolgozik szakadatlan a minőségibbnél minőségibb játékokon.

Mit szólsz a bezárásokhoz?

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Nem sikerült túl jól a teszt, újabb fegyver került ki a Call of Duty Rankedből

2024.04.23. – Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Call of Duty fejlesztői egy igazán érdekes…

10 óra telt el azóta...

Ritkán vehetsz ilyen jó áron 144 Hz-es gamer monitort, de nem árt sietned

2024.04.23. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…

11 óra telt el azóta...

Megszólalt a Counter-Strike 2 csalás fejlesztője: ennyire szomorú a helyzet

2024.04.23. – A Valve hiába próbálkozik a VAC Live felélesztésével, a Counter-Strike 2 továbbra is…

11 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezik az AMD két új, látszólag értelmetlen processzora

2024.04.23. -  Az AMD 2022 őszén leplezte le a Ryzen 7000-es szériát. Az immáron Zen…

11 óra telt el azóta...

Még VPN sem kell: így jutnak könnyebb lobby-hoz a Warzone játékosok

2024.04.23. – A Warzone és Modern Warfare III meccsek összetétele mögött bizony komoly algoritmus áll.…

11 óra telt el azóta...

Tiltólistára rakhatjuk az agyérgörcsöt okozó Fortnite emote-okat

Bódi Dániel 2023.04.23. - Az online multiplayer játékok szerves része az ellenfél idegesítése. Ha ez…

13 óra telt el azóta...