A nagy változások helyett inkább a kisebb és gyakoribb frissítésekre figyelnek majd oda.

A LoL egyik fejlesztője, Mark Yetter gyakran látja el hasznos információkkal a játékosokat Twitter oldalán. Általában a közelgő frissítéseket vagy javításokat firtatja némileg bővebben a tweetekben, sőt ha valami fontosabb döntés születik azt is itt publikálja.

Most sem volt ez másképp, néhány szót ejtett arról, hogy idén ne a nagy változásokat várjuk, a kis részletekben rejlik a siker kulcsa. Mostantól még gyakrabban érkeznek majd apróbb patchek, amik célja, hogy az itemeket és az eventeket  is relevánsabbá tegyenek a játékosok számára.

Meg kell jegyezni, hogy még ezek a kisebb League of Legends javítások sem fogják befolyásolni a szokásos két heti frissítéseit.

Ezt a lépést inkább egyfajta bónusznak kell tekinteni a játékmenet javítása érdekében, nem beszélve a játék figyelmen kívül hagyott részeinek fejlesztéséről.

„Úgy érezzük, hogy nagyobb projektjeink (például az új bajnokok és VGU-k) és a javítások közötti kis frissítések már így is jó úton haladnak, de van egy kiaknázatlan terület, amely pedig még nagyobb teret adhatna a játékélmény szükséges javítására” – írta Yetter.

 

Véleményetek szerint jó döntés ez a Riot Games részéről? Szerintünk mindenképp, hiszen pontosan így gondoljuk mi is, az apróbb de nagyon fontos részleteket kissé elhanyagolták a nagyobb projektek miatt. 

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×