Tippek és akciók

5 új zseniális indie játék, ami fölött garantáltan elsiklottál Steamen

Az azért már egészen biztos, hogy játékmegjelenések szempontjából az év második hónapja nem a legmozgalmasabbak között lesz számon tartva az év végén, meg úgy igazából most sem nagyon. Ez persze nem jelenti azt, hogy jó játékok nélkül lennénk, dehogyis, csupán jóval kisebb kaliberűeknek örülhetünk mint az év többi részében.

Szerencsére a Steam roppant tehetséges indie csapatai-alkotói gondoskodnak arról, hogy mindig ráakadjunk valami ajánlható gyöngyszemre, és szerencsére nincs egy nagyon másként most sem. Ezért is döntöttünk úgy, hogy összeszedjük azokat a február eleji jól elrejtett kincseket, melyekért érdemes beáldozni pár fillért, amiért cserébe viszont igazán remek szórakozást kapunk.

Becastled

Ennek a csodának február 8-a óta örülhetünk és ugyan még a korai hozzáférésben leledzik, olyan tátongó űrt hivatott betölteni, amit az RTS játékok kedvelői bizonyára egy ideje már éreznek. Ha szereted a könnyed stratégiát, kiváltképp a valós idejű stratégia műfaját – megfűszerezve egy kis tower defense mókával -, akkor azonnal sipirc a Steamre, ahol mindössze 12,5€-ért be is zsákolhatod. További jó hír, hogy kipróbálható demója is van, ha nem bíznál meg bennem vakon.

Half Past Fate: Romantic Distancing

Ezt az aranyos csodát tulajdonképpen a koronavírus-járvány hívta életre. Egy megható történetet mesél el egy olyan párról, akik egymástól távol kell átvészeljék a totális lezárás miatti bezártságot. Ha kedveled a pixelgrafikával megáldott kvázi vizuális novellákba öltött romantikát, akkor mindenképp érdemes tenni egy próbát vele, nem bánod meg. Úgy meg aztán pláne ajánlott, hogy nagyon friss megjelenés, és csupán 5€-ba kóstál.

Nominal

Unatkozol a haverral? Szeretitek a komplex kihívást nyújtó kooperatív logikai játékokat? A válasz a szuperolcsó Nominal lesz! Egyikőtök egy irányítóban, míg a másiktok az űrhajóban kell feltalálnia magát, természetesen szorosan összedolgozva. A játékot játszhatjátok couch-coop-ban, illetve online is, az élmény mindkét esetben maximális lesz, a többi meg már rajtatok múlik. SPOILER: nagyon sok lesz a kapcsoló.

Medievalien

Ez is egy korai hozzáférésű cucc, de ne hagyd, hogy mindez elijesszen! A rogue-like játékok kötelezőit magára öltő, de az átlagnál jóval többet nyújtó Medievalien nem csak meglepően remek móka, hanem jól összerakott is. Vicces, jól keveri a stílusokat és még olcsó is. Ha szereted a stílust – meg hát akkor is ha nemennyiért kötelező vétel! A teljes, 1.0-ás verzió elvileg az év végén érkezik majd, de erősen ajánlott tenni vele egy próbát már most is.

Sudoku RPG

Megmondom őszintén, ezt a játékot csak ezért raktam be, hogy meglegyen az öt játék. Nem nagyon rajongok a számokért – ez tudott -, sem a sudokuért, de sok helyütt láttam, hogy nagyon ajánlják, így annak ellenére is bártan felraktam, hogy nem én vagyok (és a hozzám hasonlók) a célcsoport. Az ötlet mindenesetre nagyon egyedi és a pixelgrafika is egészen pofásan áll neki, jár a pirospont. Azoknak pedig, akiknek az előzetes meghozza a kedvét hozzá, egészen nyugodtan rakják kosárba, 2€ igazán nem sok érte.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

4 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

5 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

5 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

5 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

5 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

6 óra telt el azóta...