VALORANT

Komoly gondok vannak Yoruval – Már a pályán is áteshetünk vele

A Valorant új epizódjával egy teljesen új ügynök is érkezett. Yoru egy Duelist, aki teleportálni, láthatatlanná válni, sőt még flashelni is tud. Tipikusan olyan karakter, akivel akár egy személyben is felvehetjük a versenyt ellenfeleinkkel. Ha szeretsz az ellenséges vonalak mögé kerülni és meglepni az ellent, az új ügynököt neked találták ki.

Bár még azt ajánlom, hogy várj a komolyabb használatával, ugyanis bőven akadnak még gondok vele. A napokban arról írtunk, hogy a teleportálással fall damage-et is elszenvedhetünk, most pedig kiderült, hogy van ennél komolyabb hibája is.

Egyre többen jelzik, hogy a teleportálással több baj is van. Az előbb említett „csak” sebzi a karakterünket, egy másik viszont szabályosan meg is öli. Gyakorlatilag áteshetünk a pályán, ha rosszkor használjuk.

A gyilkos hiba akkor aktiválódik, amikor a teleport effektje éppen lejárna. Ha az utolsó pillanatban kívánunk helyet és helyzetet változtatni, a rendszer megszédül, Yorut pedig a pálya alá küldi.

A Riot Games még nem reagált a hibával kapcsolatban, de az biztos, hogy idővel javítani fognak minden jelenleg fennálló hibát. Addig pedig érdemes körültekintően játszani az új ügynököt!

Cloud

Korábbi cikkek

Android-újítás: koppintással azonosíthatod az idegen számot

Gábor János 2024.04.08. - A világot nem váltja meg, nagyon egyszerű elven működik, mégis hiánypótló…

18 perc telt el azóta...

Megőrülsz – Valaki förtelmes PC-t épített ennek a gitárnak a belsejébe

2024.04.08. - A kreativitásnak egyszerűen nincs határa, ami bizony akkor is érvényes, amikor valaki számítógépet…

1 óra telt el azóta...

Kiszivárgott a Microsoft levele: az új Xbox nagy technikai ugrás lesz

Gábor János 2024.04.08. - A Windows Central új jelentése az Xbox elnökének, Sarah Bondnak a…

2 óra telt el azóta...

Közelharcban erős: így szereld fel a Warzone legújabb SMG-jét

2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…

15 óra telt el azóta...

Ezt tudja manapság egy gamer laptop 2 millió forintért

2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…

16 óra telt el azóta...

A Valve gyakorlatilag teljesen megölte a külsős Counter-Strike 2 oldalakat

2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…

16 óra telt el azóta...