Gaming

Kiszivárgott a Microsoft levele: az új Xbox nagy technikai ugrás lesz

Gábor János

2024.04.08. – A Windows Central új jelentése az Xbox elnökének, Sarah Bondnak a kiszivárgott e-mailje alapján vázolja a vállalat terveit az Xbox jövőjével kapcsolatban. Először is, a vállalat elkötelezett az új, következő generációs Xbox megépítése mellett és a konzol a levél szerint „az eddigi legnagyobb technikai ugrás lesz egy generáción belül”.

 

Az Official Xbox Podcast nemrég megjelent epizódjában Sarah Bond először szellőztetett meg információkat arról, hogy a vállalatnak milyen multiplatformos tervei és válogatott first-party címei vannak, amelyeket elhozna Sony PlayStation és Nintendo Switch platformokra is. A Microsoft konzoljainak következő generációjáról és a teljesítmény fokozásáról mindenesetre fontos lenne beszélni – állapítja meg a TweakTown, hiszen az Xbox-játékosokat meg kellene nyugtatni, hogy a vállalat nem tervezi a konzolhardver-üzletág elhagyását.

Mit jelenthet az Xbox terve?

A megjegyzés, hogy „az eddigi legnagyobb technikai ugrásra” készülnek, még kissé homályos, és sok mindent jelenthet. A Windows Central által megszerzett e-mail mindenesetre arról árulkodik, hogy az új Xbox egy ún. „Gaming AI” kiegészítést kap. „Innovációt hajtunk végre a játékok mesterséges intelligenciája terén, és arra összpontosítunk, hogy a játékosok, illetve a fejlesztők számára nyújtsunk értéket a felfedezés, az elköteleződés és az alkotói sebesség [növelése] érdekében” – írja Sarah Bond. Ez első látásra egy újabb homályos kijelentésnek tűnhet, de, ha jobban megnézzük, a Gaming AI alatt olyan technológiát érthetnek a Microsoftnál, amivel

a mai lehetőségekhez képest sokkal felfokozottabb a játékélmény, ráadásul a fejlesztők sem izzadnak vért a címek elkészítése során.

Az eddig nyilvánosságra került tervek és a kiszivárgott levél alapján a következő generációs Xbox (ami biztosan LESZ) tartalmazni fog dedikált AI hardvert – vagy olyan cégekkel való partnerségen keresztül, mint az AMD, vagy saját fejlesztés segítségével. Ennél többet egyelőre nem lehet biztosan állítani a Gaming AI-ról, ami talán a Windowsból ismert Copilottal bővített, kifejezetten az új konzol számára készült változat lesz. Mivel a következő generációs Xbox konzol megjelenését korábban 2028 környékére becsülték, eltarthat egy darabig, mire további részletek derülnek ki a tulajdonságairól.

És ezt láttad már?

Gábor János

Korábbi cikkek

Közelharcban erős: így szereld fel a Warzone legújabb SMG-jét

2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…

14 óra telt el azóta...

Ezt tudja manapság egy gamer laptop 2 millió forintért

2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…

14 óra telt el azóta...

A Valve gyakorlatilag teljesen megölte a külsős Counter-Strike 2 oldalakat

2024.04.07. – A Valve nem sokat pihent a Major után. A Counter-Strike 2 Majort a CSGOEmpire gárdája…

14 óra telt el azóta...

Mint egy álom, úgy fog futni PS5-ön a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…

14 óra telt el azóta...

Örök emlék: így égetik bele magukat az RGB RAM-ok a videokártyákba

2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…

14 óra telt el azóta...

Hihetetlen, de egyre többen játszanak a Warzone-nal és a MW 3-mal

2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…

15 óra telt el azóta...