EA Sports FC

Wayne Rooney szögre akasztja a futballcipőt – Érkezhet az EOAE lap

Az idő elképesztően gyorsan repül. Azok a játékosok, akiket gyerekkorunkban néztünk, java része már visszavonult. Pár napja Wayne Rooney is bejelentette, hogy szögre akasztja a stoplist.

Wayne Rooney 2004-ben igazolt a Manchester Unitedbe az Evertontól és több mint 13 éven át szolgálta a Vörös Ördögöket. Ezalatt az idő alatt 568 alkalommal lépett pályára és 258 gólt szerzett hivatalos mérkőzésen. Az angol egyszer nyerte meg a BL-t és az EL-t, 5 alkalommal emelhette magasba a Premier League serlegét. 4-szeres Angol Ligakupa, és egyszeres Angol FA kupa győztes. 2009-ben ő lett az év játékosa. A válogatott mezét 120 alkalommal öltötte magára és összesen 53 gólt szerzett.

A manchesteri évek után az Evertonnál rúgta még a bőrt, majd két évre Amerikába költözött. Az amerikai kaland után a Derby Countynál lépett újra pályára angol földön, és idén végül végleg felhagy a labdarúgással.

Ahogy az lenni szokott, a nagy játékosok karrierjét az EA egy End of an Era lappal tiszteli meg, így egyértelműen mindenki várja, hogy Rooney is kapjon egy hasonlót. Tavaly egy flashback lapot kapott márciusban, így valószínűleg hasonló értékű kártyára számíthatunk.

Nagy karrierje volt Rooney-nak, ami idén végleg befejeződik. Lehet, hogy edzőként a jövőben majd felbukkan, mint ahogyan Pirlo, Lampard vagy Gerrard, de az is lehet, hogy megunja az otthonülést és mint Robben, visszatér az aktív futballhoz.

Neked melyik a kedvenc Rooney pillanatod?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Így szereld fel a Warzone legújabb bestiáját, a MORS Snipert

2024.04.06. –A Modern Warfare III és Warzone harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A megannyi…

41 perc telt el azóta...

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

10 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

11 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

14 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

14 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

15 óra telt el azóta...