Néhány friss, kiszivárgott kép betekintést enged abban, hogy hogyan fest majd az átalakított, felújított Windows 10.

Szivárgásokból egy ideje tudjuk már, hogy a Microsoft a Windows 10 alapos átalakítására készül. Eddig azonban nem sokat láthattuk a fejlesztésből, de most végre kikerült az internetre pár kép, melyeket köszönhetően a WindowsCentralnak, meg is mutatunk.

Így néz majd ki a Sun Valley kódnéven emlegetett frissítés.

A képek alapján már most egyértelmű, hogy az alapvető kezelőfelület teljesen átalakul, egyfajta modern dizájn kap. Ez azt jelenti, hogy a régi, ám megszokott elrendezésnek búcsút mondhatunk. Átalakul a tálca, a Start menü, a műveleti központ, a beépített alkalmazások kinézete is.

Egy-egy változás persze csak apróság lehet, ilyen például az, hogy a Start menü elemei ívelt széleket kapnak. Ez azt jelenti, hogy sok hely kevésbé lesz szögletes. Ami a tálcát érinti, elvileg sokkal egyszerűbb lesz használni, és eltűnnek a fix ikonok.

Átalakul továbbá az ablakkezelés, legalábbis annyiban, hogy más lesz az animáció.

A rendszer az Android eszközökön már ismert módon követni tudja az akkumulátor-használatot, pontosan megadva, hogy mely alkalmazások fogyasszák a legtöbb energiát.

 

Ami még tudható, hogy a Microsoft fiókok támogatása még nagyobb teret kap az új rendszerben. Jó hír ugyanakkor, hogy a Windows 10 beépített alkalmazásai nem lesznek annyira ragaszkodók. Vagyis amire tényleg nincs szükségünk, azokat végre el tudjuk majd távolítani.

Mikor?

Sajnos egyelőre nem lehet tudni, hogy a frissítés mikor érkezik pontosan. Miközben a frissítések valószínűleg szép apránként érkeznek, sokan arra számítanak, hogy valamikor 2021 októberében kapjuk meg a Sun Valley-t.

×