Fortnite

Élesek a Fortnite Jungle Hunter küldetések – Így szerezd meg az ingyenes Predator jutalmakat

Ahogy már arról korábban beszámoltunk, érkezett néhány Predatorral kapcsolatos kozmetikai tárgy a játékba. Nem sokáig kellett gondolkodni, hogy miképp szerezhetjük meg őket, hiszen az Epic Games szerdán élesítette is a küldetéseket.

Ezúttal 3 jutalmat zsebelhetünk be pár perc alatt.

1. Keressük meg a titokzatos űrhajót

Szerencsére nem kell túl sokat tanakodnunk, hogy merre keressük a járművet. Ahogy várható volt, Stealthy Stronghold területén majd találhatjuk meg. A pontos helyet a kék pin jelöli az alábbi térképen, a POI északnyugati felén pillanthatjuk meg az űrhajót:

2. Beszéljünk Beef Boss, Remedy és Dummy NPC karakterekkel

Itt kicsit a szerencsére bíz minket az Epic Games. Előfordul, hogy mindhárom NPC spawnol az adott meccsben, de olyan helyzet adódhat, hogy egyiket sem találjuk a helyén. A karaktereket Stealthy Stronghold közelében, az alábbi helyeken találod majd meg:

3. Gyűjtsünk be 3 Medkitet

Ezen a küldetések nincs mit magyarázni, ám némiképp könnyíthetünk a dolgunkon. Elég egy medkitet találnunk, majd ezt eldobva újra felkapni azt, így pár másodperc alatt kipipálhatjuk a küldetést.

A feladatok teljesítése után egy spray, egy emote és egy banner landol a lockerünkben. A nagyobb jutalmakat később oldja csak fel az Epic Games. Sok sikert kívánunk!

Arpi

Korábbi cikkek

Mikor jön a Fallout 2. évada – már, ha lesz egyáltalán?

Bódi Dániel 2024.04.12. - Az Amazon Fallout-sorozata jött, látott és annak ellenére is hatalmasat nyert,…

1 óra telt el azóta...

„Így beszélünk mi” – A Yettel átfogó emoji-kutatást végzett itthon

A generációk közötti kommunikációs különbségek megértésének egyik fontos pontja az online kommunikáció, ezen belül az…

1 óra telt el azóta...

Több szinten is átalakult a Warzone Ranked SR Rebirth érkezése után

2024.04.12. – A Warzone Ranked február hetedikén startolt el. Ekkor Fortune's Keep adott otthont az…

2 óra telt el azóta...

Elkapott a hype? – A teljes Fallout széria most mocskosul olcsó

2024.04.12. - A Prime Video-ra a napokban került fel az élőszereplős Fallout adaptáció első évada.…

2 óra telt el azóta...

Nem fogják hagyni! – Összefogtak a The Crew rajongók a Ubisoft ellen

2024.04.12. - Sajnos a játékipar nincs jó helyzetben az utóbbi időben, és bizony minden kiadó…

3 óra telt el azóta...

Kell külön hűtés a PS5-nek és az Xbox-nak a túlmelegedés ellen?

2024.04.12. – Ahogy az emberek, úgy bizony a hardverek is tudnak szenvedni magas hőmérsékleteken. Ez…

4 óra telt el azóta...