A Riot fejlesztői nem pihennek, már készül a 11.1-es League of Legends frissítés. A karakterváltoztatások mellett természetesen tárgyak is módosulnak.

Ugyan pont tegnap beszéltünk arról, hogy mi fog belekerülni a League of Legends idei, feltehetően utolsó frissítésébe, a Riot máris a 11.1-es cikluson ügyködik. A PBE szerverre már több várható módosítás is felkerült, a szériaszámból pedig jól látszik, hogy azúj ereszték megjelenéséig jó eséllyel 2021-ig várnunk kell. S míg ez leírva hosszúnak hangzik, gyakorlatban alig több mint 2 hétről beszélünk.

 

Ezúttal is Riot Scruffy szolgáltatta Twitteren a részleteket, ám felhívta a játékosok figyelmét arra is, hogy ez a lista még nagyon kezdetleges és a megjelenésig még sokat változhat.

Tárgyváltoztatások a 11.1-ben

A 11. szezonra a Riot Games egy igencsak komoly tárgyrendszer módosítást sütött ki. Az előszezon óta tanulják a játékosok folyamatosan az új helyzetet, az állandó átalakítások pedig nem segítenek abban, hogy lecsillapodjon a helyzet. Remélhetőleg januárban már eljutunk arra a pontra, hogy minden beáll a tervezett menetbe, ugyanis kezdőik a rangsorolt szezon, valamint a profi ligák is kezdetét veszik majd. Ekkor pedig már jó lenne, ha legalább 90%-os lenne a rendszer.

Az új átalakítások listája:

  • Minden tárgy, ami Grievious Wounds effektet alkalmaz -> Az effekt 1 másodperccel hosszabb ideig fog tartani.
  • Shurelia’s Battlesong -> Az aktív mozgási sebesség 20%-ot nő, vagyis 60%-ot fog adni.
  • Arcangel’s Staff -> 60 helyett 65 AP-t fog adni; Sapphire Crystal helyett Amplifying Tome lesz a receptben.
  • Seraph’s Embrace -> 60 helyett 65 Ap-t fog adni.
  • Ionian Boots of Lucidity – Az Ability Haste 5-tel emelkedik, így 20-at fog adni.
  • A burst innentől kezdve a statisztikákon belül lesz megtalálható – Érintett tárgyak: Duskblade, Prowler’s Claw, Hextech Rocketbelt, Night Harvester, Trinity Force, Goredrinker, Stridebreaker.
  • Muramana -> A Shock már nem csak fizikális képességek során aktiválódik; Cserébe drágult 300 arannyal, 2900 az új ár; a Sapphire Crystal helyett Longsword került a receptbe, a Shock passzív sebzése 4% manáról 2,5% manára csökkent; Viszont 2,5% manát fog hozzáadni a teljes AD-hoz, ami korábban csak 2% volt.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×