EA Sports FC

Még egy adag? – Érkezik a Road To The Final harmadik felhozatala

Megkapták az első fejlesztésüket a Road To The Final lapok. Ugye ezeknél a kártyáknál nem az egyén, hanem a csapat teljesítménye számít. Azok, akik a BL-ben harmadik helyen végeztek EL lapot kaptak a BL-es helyett, így Rashfordnak továbbra is lesz lehetősége fejlődni. A Freeze és Icon Swap mellett viszont bejelentették, hogy hamarosan érkezik a Road to The Final kártyák harmadik csapata.

Ez azért fura, mert november elején már megkaptuk az RTTF lapokat, és egyfajta szerencsejátékot űztünk, hogy kitaláljuk, melyik fog fejlődni. Most úgy tűnik, hogy a csoportkörök után is kapunk egy adagot, ami kifejezetten a rájátszásra fókuszál. Valószínűleg egy masszív keretről beszélünk, és én mindenképp várok majd egy Neymar. A brazil az utolsó fordulóban ontotta a gólokat, és idén még nem kaptunk Neymar speciális kártyát. A Road To The Final harmadik csapatának megjelenéséről több információt nem kaptunk. Én vagy TOTY előtt, vagy a BL visszatérését megelőző héten számítanék rá. Az EA közleményét itt olvashatjátok.

Remélem azért hamarosan lerántja a leplet az EA erről is. Addig pedig jöhet az Icon Swap farmolás, Bolasie feladat, és a hangolódás a karácsonyra. Arra mindenképp figyeljetek, hogy a Swaps idén csak 18 kártyát ad, tehát a tavalyi 24 helyett csak 18-at tudtok elosztani.

Ti melyik játékost várjátok a harmadik csapatba?

 

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

2 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

3 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

3 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

3 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

3 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

6 óra telt el azóta...