Végre megérkezett Riot Games nagy sikerű esport játékának, a League of Legends-nek a mobilos változata. Hogy miért nem a port szót használtam? A válasz egyszerű, a fejlesztők csak alapjaiban pakolták át a PC-s nagyágyút a kézi készülékekre, több mechanika változott, vagy teljesen új lett. A Wild Riftben a neutrális szörnyek másabbak, mint a PC-s kiadásban, valamint a csapatok bázisai is jóval egyszerűbbek. A játékok rövidebbek, pörgősebek, komolyabb csapatharcokra pedig ritkán kerül sor.
Ám már most vannak olyanok, akik némi trükközéssel szeretnének a közösség fölé emelkedni.
A League of Legends: Wild Rift megjelenésével egyre felkapottabbak lettek az androidos emulátorok PC-n. Ez pedig azért történik, mert az új játékkal a legtöbben egérrel és billentyűzettel akarnak játszani, vagyis úgy, mint a PC-s verzió esetében. A gond ezzel csak az, hogy a többi felhasználó jó eséllyel (amíg káoszba nem torkollik mindez), az okostelefonja érintőképernyőjén játszik. Vagyis az egérrel és billentyűzettel operálók előnyből indulnak.
Azt még nem tudni, hogy a Riot Games szeretne-e fellépni ez ellen, vagy hagyják, had sodródjon kontroll nélkül a szcéna, bár ha tippelnünk kellene, akkor valószínűleg felveszik majd a kesztyűt. Egyre több ezzel kapcsolatos visszajelzés jelenik meg a nagyobb fórumokon, sőt még guide-ok is készülnek a metódushoz! Így nem lesz nehéz kiszűrni a kellemetlenkedőket.
A Wild Rift ráadásul később konzolokra is megjelenik majd, ám erről majd csak valamikor 2021-ben hallhatunk először.
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…
Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…