Tech/Tudomány

Érkeznek az AMD olcsóbb videókártyái

Az AMD októberben bejelentette, mostanra pedig már kaphatóak is az új RX 6000-es példányok. Szokás szerint a felsőkategóriás megoldásokkal rukkolt elő a vállalat, ami után felmerül a kérdés, hogy mégis mikor érkeznek a közép és alsókategóriás darabok.

Úgy fest, úton vannak már az újabb kártyák, Patrick Schur szoftverfejlesztő pedig már be is számolt az RX 6700 és RX 6700 XT feltűnéséről. Az informátor állítása szerint az RX 6700 XT 40 számolási egységgel és 12 GB-nyi GDDR6-os memóriamodullal fog rendelkezni, a fogyasztása pedig 186 és 211 watt között fog alakulni.

Az RX 6700 esetén sajnos kevesebb információval rendelkezett. Ez esetben is egy 192 bites memóriabusz teljesít majd szolgálatot, a fogyasztás pedig 146-156 watt között alakul majd, ami egész baráti egy középkategóriás kártyához képest.  A jelenlegi állás szerint leghamarabb 2021 januárjában érkeznek az új kártyák, valószínűleg az Nvidia féle RTX 3060 Ti-jal egyidőben fognak elstartolni.

Nem ez az első eset egyébként, hogy feltűntek a Navi 22 kódnévre hallgató GPU-k. Korábban a macOS új frissítésében már lelepleződött a Navi 22, két másik társával egyidejűleg. Erről korábban itt számoltunk be részletesebben.

Továbbra is várjuk az AMD bejelentését, akkor lehull majd minden lepel. Kis szerencsével ez még akár decemberben is megtörténhet, bár a pletykák szerint január előtt nem szabad az új kártyákra várni, ami már csak a gyártási nehézségek miatt is igaznak bizonyulhat.

DV

Korábbi cikkek

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

3 perc telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

1 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

2 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

12 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

14 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

15 óra telt el azóta...