Gaming

Kína mindenből saját darabot szeretne – Az Among Us sem maradt ki

A South China Morning Post szerint a Shenzhen Youliang Technology által létrehozott „Werewolf Among Us” ebben a hónapban Kínában az Apple App Store élén állt.

A népszerű játékok klónjai elkerülhetetlenek.

Mint az SCMP rámutat, az Egyesült Államokban, Kínában és másutt a szerzői jogi törvények nem védik a játékok szabályait

így egyetlen vállalat sem követelheti például a póker tulajdonjogát.

Azonban az olyan másolatok, mint a „Werewolf Among Us”, nem tűnnek nagy fenyegetésnek az eredeti játéknak, hiszen már betonbiztos rajongó-és játékostáborral rendelkezik.

Ami a másolatot olyan hihetetlenül sikeressé tette, az az eredeti játék kínai lokalizációjának és nyelvi támogatásának a hiánya volt.

A hatalmas kínai játék piac az Among Us lokalizált klónjára várt és a WAS láthatóan hibátlanul elvégezte a munkát. Még csak most, október 28-án jelent meg, de máris a toplisták elején horgonyozott le. Josh Ye, az SCMP újságírója szerint ez az ország 10. legtöbbet letöltött játéka az App Store-ban és a Steam-en is.

A Steam nem jogilag jóváhagyott videojáték-áruház Kínában, de az emberek mégis használják. A Valve a Steam for China hivatalos verzióján dolgozik, amely látszólag függetlenül működik a jelenlegi, globális változattól.

Nos igen, ami azt illeti, az Among Us kicsit jobban is sikerülhetett volna Kínában. Az elmúlt néhány évben egyértelművé vált, hogy a kínai nyelvet nem támogató játékok rengeteg értékesítéstől esnek el – legalábbis addig, amíg a Steam globális verziója elérhető marad az országban.

Miután az AU hatalmas népszerűségnek örvendett, az Innersloth fejlesztői lemondták a tervezett nyelvi támogatás továbbfejlesztését, hogy minden erőfeszítésüket a már meglévő játék javítására összpontosítsák.

„A játék jelenleg csak néhány nyelvre van lefordítva ” – írta a fejlesztő egy friss frissítésben. „Tervezzük, hogy professzionális fordításokat készítsünk több nyelvre.”

Az Innersloth nem említette, hogy mely nyelvekről van szó, de gyanítjuk, hogy az egyszerűsített kínai is közöttük lesz.

 

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Idén is sokan bevették: a legjobb nem csak gamer áprilisi tréfák 2024-ben

Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…

22 perc telt el azóta...

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

1 óra telt el azóta...

Így nézd meg, hogy a Windows 10 / 11 hány pontot ad a gépedre

2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…

2 óra telt el azóta...

Nagyobb eséllyel lesz beteg, aki kocsma, vagy étterem mellett lakik

2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…

2 óra telt el azóta...

Horrorjátékok is búcsúznak az Xbox Game Pass kínálatából áprilisban

2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…

2 óra telt el azóta...

Legrosszabbkor merül a kontroller? Az Xbox megoldhatja a problémát

Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…

3 óra telt el azóta...