Mark Yetter a napokban arról írt Twitter fiókján keresztül, hogy Seraphine a begyűjtött információk alapján rossz irányba indult el.

Az elmúlt években a Riot Games nemcsak azt bizonyította, hogy tudnak a League of Legends-en kívül más játékokkal is foglalkozni, hanem azt is, hogy nem csak a játékokra tudnak támaszkodni. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva minőségi zenéket is gyárt a kiadó, s mára már biztos vagyok benne, hogy olyan réteg is kialakult, akik a zenéiről ismerik a Riotot.

 

Két évvel ezelőtt, a 2018-as Worlds-ön robbantottak hatalmasat a K/DA csapattal. Nem csupán skinek érkeztek ebben a témában, hanem megszületett a Pop/Stars című szám, amit azóta már több száz millióan hallgattak meg, vagy töltöttek le. Természetesen felcsillant a Riot szeme, azóta már állandóan érkeznek a jobbnál jobb zenék és nem csak a világbajnokságra készülnek új dallamok.

 

A nyár végén egy dalszöveg videóval tért vissza két év után a K/DA csapat. A “The Baddest” azóta is folyamatosan gyűjti a megtekintéseket. Viszont ami érdekes, hogy idén több új K/DA szám is érkezik, s az egyikben ráadásul a LoL új hőse, Seraphine is közreműködött. Ezt a számot a világbajnokság döntőjének hetén publikálta a Riot, a MORE névre hallgató sláger azóta már közel 25 milliós megtekintésnél jár.

 

Novemberben további számokra lehet majd számítani, ugyanis idén egy teljes EP-t (kislemezt) dob majd piacra a K/DA csapat. Azt nem tudni, hogy Seraphine a továbbiakban is részt vállal-e majd, de az biztos, hogy a MORE már most hatalmas slágernek számít. Egy hét alatt megközelítette a nyári THE BADDEST-et.

A napokban történt

Az új hős bemutató videója jelenleg több mint 64 000 dislike-kal szüttyög,  ami nem túl pozitív, ha azt vesszük figyelembe, hogy csupán 39 000 kedvelést kapott.

 

Gyakorlatilag még a rework előtti Yorickot se szedte szét a tömeg ennyire, aki 10 000 dislike-ot szedett össze relatíve rövid idő alatt. S míg ez a szám elkeserítő lehet, a kedvelések abban az esetben kiegyenlítették az arányát.

Yorick személyében egy unalmas karaktert láttak, ám végül egy közel verhetetlen splitpusher kerekedett ki belőle. Seraphine esetében viszont máshol keresendő a probléma. A közösség úgy érzi, hogy a karaktert elnagyolták, a háttértörténetét pedig összecsapták. Túl nagy hangsúlyt fektetett a kiadó a K/DA univerzumra, míg az eredeti történetszálat, ahol egy piltoveri sztár Seraphine, szinte teljesen elhanyagolták. Holott utóbbira kellett volna fektetni a hangsúlyt…

Már most terelni kell a hőst

Mark Yetter, a Riot Games egy vezető fejlesztője a napokban arról írt Twitter fiókján keresztül, hogy Seraphine a begyűjtött információk alapján rossz irányba indult el. Úgy látják a fejlesztők, hogy jelenleg inkább támogatóként számítanak a hősre a játékosok, ennek pedig nem igazán örülnek. Lehetséges, hogy hasonló a játékstílusa Sonáéhoz, viszont ettől még midesként képzelik el a piltoveri énekes jövőjét. Épp ezért a 10.23-as frissítést kibővítik pár módosítással, amik elsődlegesen abban segítenek majd, hogy Seraphine-ra ismét midesként gondoljanak. Félreértés ne essék, a támogató szerepet nem fogják szétszedni, csak stabilizálják a hőst.

 

  • Az alap (Base) manavisszatöltést 10-ről 8-ra csökkentenék.
  • Stage Presence (Passzív): A hangjegyek AP arányát 7,5%-ról 6/7/8/9%-ra változtathatják. (Szinttől függően)
  • High Note (Q): A sebzés 55/65/75/85/95 (+55% AP)-ról 55/70/85/100/115 (+40/45/50/55/60% AP)-ra változhat. A hős tehát gyengébb lesz a játék bizonyos szakaszaiban, a kései fázisban viszont jóval erősebb lesz, mint volt.
  • Beat Drop (E)
    • A képesség sebzése 60/85/110/135/160-ról 60/80/100/120/140-re csökkenhet.
    • A minionokra okozott sebzés 60/70/80/90/100%-ról minden szinten 100%-ra nőhet.

Az irány jól látható, Seraphine-t is a utility/control irányba szeretnék terelni, ám azt is az erősebbik fajtából. Egyre inkább kedvelt kategória ez, bár ezek után már csak az a kérdés, hogy az új szezonban hogyan reagál majd a játék az ilyen jellegű hősökre. Az előszezon ugyanis már itt ólálkodik a kertek alatt, könnyen lehet, hogy egy varázsütésre megváltozik majd minden. A tárgyak rendszerének átalakítása kulcsfontosságú lesz.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×