Az utóbbi időben rengeteg kritika érte az Apple-t, amiért nem mellékelték már a töltőfejet sem az új iPhone-ok mellé. A Samsung ezen nevetett egy jót, de úgy tűnik, szokás szerint a koreai cég is beáll a sorba: az új Galaxy-k immáron töltőfej és fülhallgató nélkül érkezhet a boltok polcaira.
Az esetről az Android Authority és a ChosunBiz is beszámolt, egy belsős informátorra hivatkozva. A belsős szivárogtató elmondása szerint a Samsung is átgondolta a dolgokat ér rájöttek, hogy a két fő kiegészítő nélkül nemcsak hogy alaposan csökken az előállítási költség, ráadásképp a doboz méretéből is le tudnak csípni, ami tovább csökkenti a cég költségeit. Aki pedig szeretne töltőfejet, fülhallgatót, az megvásárolhatja majd közvetlenül a Samsungtól, ezzel is növelve az eladásokat.
A változtatások az informátor szerint jövőre biztosan életbe lépnek a Galaxy S30-as szériával, de az is lehet, hogy már a decemberben érkező Galaxy S21-hez sem mellékelik az említett tartozékokat.
Mivel az Apple ügye sem okozott akkora felháborodást, mint sokan gondolták, nem olyan nagy rizikó meghozni a döntést. Az már más kérdés, hogy mennyien ülnek fel a környezettudatos marketing szövegnek, de végső soron az jól látszik, hogy nem emiatt fognak elpártolni a vásárlók.
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…
Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…