Tech/Tudomány

Nem viszik az iPhone-okat – Az Apple már csak a 4. legnagyobb telefongyártó

Úgy fest, mégsem olyan fényes az Apple csillaga, mint amennyire a gyártó próbálja elhitetni a fogyasztókkal. A Counterpoint piacelemző felmérése kimutatta ugyanis, hogy az Apple immáron csupán a 4. legnépszerűbb gyártó, ezzel leesve a dobogóról.

2020 Q3 eredményei / kép: Counterpoint

A Counterpoint a 2020 3. negyedévét vizsgálta, amiből kiderült, hogy az utóbbi 3 hónapban a Samsung adta el a legtöbb okostelefont, egész pontosan 79,8 millióra rúgott az eladások száma, őket követte a Huawei a második helyen, 60,9 millió eladott darabszámmal, a dobogó harmadik helyén pedig a Xiaomi áll, 46,2 millió tranzakcióval.

Mindeközben az Apple „csupán” 41,7 millió darab iPhone-t szállított ezen időszak alatt, azaz 7%-os visszaesésük volt 2019. harmadik negyedévéhez képest.

A top 5 gyártó erőviszonyai / Kép: Counterpoint

A Samsung kicsit megzuhant az előző negyedévben, viszont mostanra jelentős előnyt szerzett magának a koreai vállalat. Ezzel szemben a Huawei eladásai némileg visszaestek, ami a Google támogatás hiányának és Trump ellenkampányának tudható be, ellenben a Xiaomi eladási ugrásszerűen nőttek 2020. 2. negyedéve óta. Az Apple pedig csak minimálisan tudott növekedést produkálni, ellenben az OPPO-val, akik egyre közelednek a kaliforniaiak irányába.

Nagy kérdés tehát, hogy hogyan is fog teljesíteni az iPhone 12 a piacon, a fentebbi grafikont elnézve ugyanis még az is elképzelhető, hogy az Apple az 5. helyre szorul vissza. Kíváncsian várjuk a következő negyedéves jelentéseket!

DV

Korábbi cikkek

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

2 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…

3 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

4 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

4 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

5 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

6 óra telt el azóta...