Javában zajlik a League of Legends világbajnokság. Idén már 10. alkalommal rendezik meg ezt a neves eseményt, melyre a világ minden pontjáról érkeznek csapatok. A csoportkörök második szakaszában tartunk, ahol minden csoport egy nap alatt játssza le a hátramaradt mérkőzéseit. A tegnapi napon a C csoport lépett pályára, és a TSM egy elég komoly negatív rekordot állított be.
Az NA LCS-ből érkező bajnok csapat ugyanis egyetlen egy mérkőzést se tudott elhozni a Bo1-es formátumban. A csoportjuk viszonylag nehézre sikerült, hiszen az európai második Fnatic, a kínai negyedik és PlayIn részből bejutó LGD, valamint a koreai harmadik pozíciót megcsípő Gen.G ellen kellett meccsezniük. A TSM számára azért is különösen kellemetlen a 0:6-os mutató, hiszen a 10 év alatt eddig egyetlen egy első kalaposként választott csapat se hagyta el nyeretlenül a világbajnokságot. A csapat veteránja, Bjergsen egy szóval jellemezte a szereplést.
Az eddigi legkínosabb szereplés a Flash Wolves nevéhez köthető, akik 1:5-ben végeztek a csoportkörök alatt. Észak-Amerika egyértelműen mélyponton, hiszen egyik csapatuk se jutott tovább a rájátszásba. A régió legjobb szereplése a Cloud9-hoz köthető, akik 2018-ban az elődöntőig jutottak a világbajnokságon. Hogy pontosan a csúfos szereplés milyen szankcionálást hoz, azt egyelőre még nem tudni. Lehet, hogy az NA régió elveszíti első kalapos helyét a következő VB-n? A D csoport meccsei jelenleg is zajlanak, és az alábbi linken követhetitek a küzdelmeket.
Nektek melyik csapat szereplése volt a legnagyobb meglepetés?
2024.04.13. - Úgy tűnik, akármilyen szolgáltatást használunk mostanában, egyre nehezebben ússzuk meg, hogy reklámokat lássunk.…
2024.04.13. - Nem igazán kaptunk még arról hírt, hogy gond lenne azzal, ha a töltőn…
Gábor János 2022. 12. 28. - Valószínűleg nem vagyunk egyedül a lábon kihordott agyvérzéssel, amikor…
Bódi Dániel 2022. 12. 30. - Az élőszereplős adaptációk korában sokan már nem kell, hogy…
Gábor János 2023.10.05. - A PS5-nek megvannak a maga előnyei, amelyek miatt tömegek imádják, de…
2024.04.13. –A Warzone metája hétről hétre változik. Ezen az új éra, a Modern Warfare III…