Film/TV

Így néznének ki a kedvenc mesehőseid a valóságban – KÉPEK


Bódi Dániel

2022. 12. 30. – Az élőszereplős adaptációk korában sokan már nem kell, hogy arról fantáziáljanak miként is néznének ki a kedvenc mesehőseik a valóságban, hiszen megteszik azt helyettük a filmesek. Persze ilyenkor nagyon könnyen megesik, hogy a szerepekre kiválasztott színészek nem feltétlenül néznek ki úgy, mint ahogyan korábban elképzeltük, ami azért komoly csalódás szokott lenni.

Szerencsére azonban a modern képalkotó technológia egy kis mesterséges intelligenciával megfűszerezve gyorsan kiküszöbölheti a gyerekkoron ejtett csorbát.

Ehhez természetesen szükségeltetik egy tehetséges művész is, aki kellően járatos a technológia ezen területével. Mily szerencse hát, hogy egy brazil művésznek, Hidreley Diaonak  pont a profiljába vág a dolog, aki korábban különböző festményeket és szobrokat keltett életre egy AI vezérelte programmal. Egy ponton azonban eszébe jutott, hogy ugyanezt alkalmazhatná rajzolt karakterekre is, és így jutottunk el az alább is látható remekművekhez.

A mesterséges intelligencia először is elemzi a betáplált képet – vagy szöveges úton megkeresi azt az interneten, ami tegyük fel a Dragon Ball főszereplőjét, Son Gokut ábrázolja. Ezután pedig nekilát a munkának, és különböző öntanulásos módszerrel (tehát folyamatos próbálkozások útján) és valós képek elemzésével létrehozza az ahhoz legjobban hasonlító, szinte már hús-vér alteregóját.

De ne hidd, hogy ez pikk-pakk meg is van, egy kép elkészítési ideje ugyanis akár órákat is igényelhet.

Ezért is olyan lenyűgöző, hogy Hidreley mennyi mesehősről készített valóságos portrét, kezdve az olyan klasszikusokkal, mint A kis hableány, az olyan népszerű karakterekig, mint például Peter Griffin, vagy a Dragon Ball imádott antihőse, Vegita. Ha pedig tetszenek az alább is látott remekművek, akkor érdemes lehet bekövetni a művészt Instagramon is, ahová folyamatosan tölti fel az újabb képeket.

Aladdin

Jázmin

Anna – Jégvarázs

Christoff – Jégvarázs

Elza – Jégvarázs

Hans (De ki az a Hans?) – Jégvarázs

Aranyhaj

Nyálas Eugén

Ariel – A kis hableány

Eric – A kis hableány

Ursula – A kis hableány

Belle – A szépség és a szörnyeteg

Demóna – Csipkerózsika

Hófehérke

Gonosz királynő – Hófehérke

Phœbus de Châteaupers kapitány – A Notre Dame-i toronyőr

Pocahontas

John Smith – Pocahontas

Tiana hercegnő – A hercegnő és a béka

Hamupipő

Lilo – Lilo és Stitch

Mulan

Li Shang kapitány – Mulan

Merida

Herkules

Tarzan

Bart Simpson

Lisa Simpson

Meggie Simpson

Homer Simpson

Marge Simpson

Milhouse

Apu

Ned Flanders

Moe

Kövér Tony

Bruno Madrigal – Encanto

Mirabel Madrigal – Encanto

Camilo Madrigal – Encanto

Julieta Madrigal – Encanto

Isabela Madrigal – Encanto

Luisa Madrigal – Encanto

Pepa Madrigal – Encanto

Vaiana

Raya

Joe – Lelki Ismeretek

Carl Fredricksen – Fel!

Csingiling – Pán Péter

Pán Péter

Will Parr – A hihetetlen család

Violet Parr – A hihetetlen család

Helen Parr – A hihetetlen család

Shrek

Fiona

Szamár

Lois – Family Guy

Meg – Family Guy

Peter – Family Guy

Jessica Rabbit – Roger nyúl a pácban

Olive Oyl – Popeye

He-Man – Masters of the Universe

Bunny (Cukino Uszagi) – Sailor Moon – Varázslatos álmok

Barbie

Spongyabob kockanadrág

Tintin

Naruto

Son Goku – Dragon Ball

Vegita – Dragon Ball

Elérkeztél a végére. Neked melyik a kedvenced?

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Nincs elég hely PS5-ön? – Ez az 5 SSD megmenti a napot

Gábor János 2023.10.05. - A PS5-nek megvannak a maga előnyei, amelyek miatt tömegek imádják, de…

58 perc telt el azóta...

Sokak kedvenc Warzone fegyvere ismét remek választás

2024.04.13. –A Warzone metája hétről hétre változik. Ezen az új éra, a Modern Warfare III…

58 perc telt el azóta...

Minden földi jóval megpakolták a Logitech legújabb gamer billentyűzetét

2024.04.13. – A Logitech nevét senkinek nem kell bemutatni, ha a PC-s perifériák kerülnek előtérbe.…

1 óra telt el azóta...

Érdemes lehet bejelentkezned Warzone-ba: ez az 5 ajándék vár rád

2024.04.13. – A Call of Duty fejlesztői folyamatosan igyekeznek feldobni a játékot. A 2023 decemberében…

2 óra telt el azóta...

Visítasz, de egy embert egy Pokémon játék MENTÉSE miatt tartóztattak le

Bódi Dániel 2024.04.12. - Olyan gengsztert fogott a japán rendőrség, mint a világ ezen féltekén…

12 óra telt el azóta...

⚡ Hihetetlen, de még szebb lett a Red Dead Redemption 2 PC-n ⚡

Bódi Dániel ⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.12. - A Rockstar…

12 óra telt el azóta...