Call of Duty

Sokak kedvenc Warzone fegyvere ismét remek választás

2024.04.13. –A Warzone metája hétről hétre változik. Ezen az új éra, a Modern Warfare III integráció sem változtatott sokat. Sőt, ha lehet ilyet mondani, akkor azóta még nagyobb ütemben cserélődnek az egyes fegyverek. Szinte hetente, kéthetente érkezik olyan frissítés a játékhoz, mely után a játékosok kénytelenek új fegyverek után nézelődni. A szezonokat elstartoltató és a szezonközi, Reloaded frissítésekre ezek pedig hatványozottan igazak. Sokszor 15-20 fegyverhez is hozzányúlnak a fejlesztők egy időben.

Nem véletlen, hogy több tartalomgyártó is dedikáltan ezeknek a fegyverváltozásoknak szenteli a csatornáját. Egyből a számokba vetik magukat, hogy a friss értékek elemzésével felvázolják a jelenlegi helyzetet a közösség számára. Erre szükség is van, hiszen sok esetben a fejlesztők nem minden információt tesznek elérhetővé a Warzone frissítések után. Az is előfordul, hogy egy-egy kiegészítő is teljesen más karakterisztikával rendelkezik, mint amit a játék felülete mutat. Éppen ezért kiemelten fontos lehet figyelgetni az ajánlásokat, loadout javaslatokat, ha a győzelmi esélyeink maximalizálása az elsődleges cél.

Az SVA-545 ismét ütős választás lehet Warzone-ban

Az SVA-545 Season 2-ben hatalmasat menetelt, egy ideig az abszolút első helyet is betöltötte. Nem véletlenül, hiszen egy kimondottan erős választásról beszélhetünk, miközben a kezelhetősége is remek volt. Gyengébb vagy kezdőbb játékosok kezében is meg tudott villanni, hamar megszerette a közösség. A Season 3 frissítés után azonban kicsit a háttérbe szorult, ám az elmúlt napokban, egészen pontosan április 9-én extra erősítést kapott a fejlesztőktől. Sokan meg is lepődtek, hiszen amúgy sem egy gyenge fegyverről beszélhetünk. A buffnak köszönhetően azonban ismét kötelező opció lehet a loadoutokban, az alábbi kiegészítőkkel érdemes próbálkozni:

  • Muzzle: VT-7 Spiritfire Suppressor
  • Barrel: STV Precision Barrel
  • Optic: Corio Eagleseye 2.5x
  • Underbarrel: Bruen Heavy Support Grip
  • Magazine: 45 Round Mag or 60 Round Mag

Nerftől egy ideig tehát nem kell férni, ám ennek ellenére nem érdemes sokat várni a kipróbálásával, hiszen sosem lehet tudni, hogy mi jár a Call of Duty fejlesztők fejében.

Ezt olvastad már?

Arpi

Korábbi cikkek

Nincs elég hely PS5-ön? – Ez az 5 SSD megmenti a napot

Gábor János 2023.10.05. - A PS5-nek megvannak a maga előnyei, amelyek miatt tömegek imádják, de…

1 perc telt el azóta...

Minden földi jóval megpakolták a Logitech legújabb gamer billentyűzetét

2024.04.13. – A Logitech nevét senkinek nem kell bemutatni, ha a PC-s perifériák kerülnek előtérbe.…

32 perc telt el azóta...

Érdemes lehet bejelentkezned Warzone-ba: ez az 5 ajándék vár rád

2024.04.13. – A Call of Duty fejlesztői folyamatosan igyekeznek feldobni a játékot. A 2023 decemberében…

1 óra telt el azóta...

Visítasz, de egy embert egy Pokémon játék MENTÉSE miatt tartóztattak le

Bódi Dániel 2024.04.12. - Olyan gengsztert fogott a japán rendőrség, mint a világ ezen féltekén…

11 óra telt el azóta...

⚡ Hihetetlen, de még szebb lett a Red Dead Redemption 2 PC-n ⚡

Bódi Dániel ⚡ = villámhír. Kevés szöveg, csak a lényeg, gyorsan. 2024.04.12. - A Rockstar…

11 óra telt el azóta...

Mikor érkezik a Fallout sorozat 2. évada?

Bódi Dániel 2024.04.12. - Az Amazon Fallout-sorozata jött, látott és annak ellenére is hatalmasat nyert,…

14 óra telt el azóta...