Tech/Tudomány

Megjött a bányászás új királya

Végre megérkeztek az első RTX 3080 teszteredmények, ezzel együtt kiderült az is végre, hogy milyen erős az Nvidia új kártyája, amikor bányászatra kerül a sor. A kriptovaluta bányászok ugyanis korábban már eldicsekedtek azzal, hogy sikerült betárazniuk az új RTX-ekből, ez alapján pedig már lehetett sejteni, hogy a 2. generációs RTX-ek nem csak a játékban domborítanak nagyot.

Az olvasók kérésére nézte meg a Videocardz, hogy mégis mit tud NiceHash alatt az új RTX 3080, az eredmény pedig igen meglepő lett. Egyrészt szinte elhanyagolható volt a kártya bányászteljesítménye 100% és 80%-os power limit (TDP) mellett,  így 255 watt fogyasztás mellett is ugyanolyan jól lehet bányászni, mintha teljes gőzzel, 320 wattot fogyasztva menne a kártya. Legjobb esetben pedig 89,5 MH/s-os eredményt sikerült elérniük, ehhez némi tuningot is alkalmaztak, alapórajelen pedig 81,3 MH/s volt a kártya teljesítménye.

Teljesítmény tuninggal és nélküle / Kép: Videocardz

Elsőre ez persze nem mond túl sokat, viszonyítási alapnak ott van az RX 5700-as széria, ami 50-54 MH/s-os bányászásra képes vagy mellé tehetjük az RTX 2080 Ti-t is, ami 54 MH/s-ra képes.

Ezekhez képest az RTX 3080 egy igazi Szent Grál a bányászok szerint, viszik is, mint a cukrot.

A kérdés csupán az, hogy jut-e minden vásárlónak az RTX 3080-ból. Remélhetőleg az Nvidia felkészült a nagy rohamra, ugyanis a jelek szerint nem csak a gamerek és nagy teljesítményre vágyók igényeit kell kielégíteniük, hanem bizony a bányászokét is, akik noha kevesebben vannak már, mint pár évvel ezelőtt, a számuk ma sem elhanyagolható.

Irány a GAMING VALHALLA!

Már hazánkban is elérhető az északi istenek ihlette gamer márka, a L33T! Thor, Tyr és Heimdall fegyvertárából válogathatunk és választhatjuk ki a nekünk legmegfelelőbb fegyvert a csatára.

DV

Korábbi cikkek

Brutális FPS-akció indult a Steamen – össze is szedtük a 35 legjobb vételt

Bódi Dániel 2024.04.15. - A tavasszal épp csak kivirágzott, máris vörösre festhetünk mindent: mától egy…

2 óra telt el azóta...

AAA-s Invincible játék készül – te is segíthetsz a fejlesztésében

Bódi Dániel 2024.04.15. - Robert Kirkman vállalata, Skybound Entertainment alá tartozó játékipari veteránokból álló Skybound…

3 óra telt el azóta...

Mostantól AI műsorvezető olvassa a tech híreket a közmédiában

Bódi Dániel 2024.04.15. - A nyúl ürege roppant hosszú, sokfelé vezet, és közel sem biztos,…

5 óra telt el azóta...

Half Life 3 helyett agyi implantátumot csinál a Valve feje, Gabe Newell

Bódi Dániel 2024.04.15. - "Na! Tessék! Ezt kell csinálni, nem a Half Life 3-at?!" -…

7 óra telt el azóta...

Hála a ChatGPT-nek, már nem csak fikció a Knight Rider KITT-je

2024.04.15. - Az 1982-ben útjára indított Knight Rider nem csak a 80-as évek fiataljainak, hanem…

8 óra telt el azóta...

Fegyverek, perkek, egyebek – Minden eddigi szivárgás a 2024-es Call of Duty-ról

2024.04.15. - Bár valójában még várni kell arra, hogy az Activision hivatalosan is bejelentse az…

8 óra telt el azóta...