Film/TV

Hála a ChatGPT-nek, már nem csak fikció a Knight Rider KITT-je

2024.04.15. – Az 1982-ben útjára indított Knight Rider nem csak a 80-as évek fiataljainak, hanem még a 90-es években felcseperedőknek fiatalkorát is megalapozta. Személy szerint az egyik legjobb gyerekkori élményem, amikor iskola után hazaesve eltölthettem egy órát David Hasselhoffal és KITT -tel, a beszélő autóval még mielőtt belevágtam a leckeírásba. A népszerű sorozat egyébként világszerte tarolt, s összesen 90 epizódot élt meg. Az eredeti szereplőgárdával forgatott utolsó évadot 1986-ban adták ki, ez után hosszú, több éves hiátus következett a szériában. A Knight Rider sikere nem hagyta nyugodni az NBC-t, több bőrt is le akart húzni Michael Knight kalandjairól. Így 1991-ben egy tévéfilmmel örvendeztették meg a rajongókat, amiben természetesen David Hasselhoff is visszatért, mint főszereplő. A film címe Knight Rider 2000 lett, s KITT-et ezúttal egy újabb, továbbfejlesztett vörös autó váltotta le. Mondanom sem kell, a vízen is közlekedő új KITT nem lett annyira ikonikus, mint fekete elődje.

A film nem aratott túl nagy sikert, még azt is el tudom képzelni, hogy sokan csak most hallanak a létezéséről először. Egy 2008-as teljes reboot is meg lett szellőztetve, ám a projekt nem tudott felnőni az eredeti magasságához, így egyetlen évad után el is kaszálták. Mind a mai napig az eredeti, fekete, 1982-es Pontiac Trans Am ugrik be mindenkinek, ha meghallja KITT nevét, teljesen jogosan.

Immáron tényleg létezik is

Ami pedig izgalmas hír lehet a rajongók számára, hogy már nem csak álom a szóban forgó felturbózott Pontiac létezése. Legalábbis a beszélő, intelligens robot technológiáját sikerült kifejleszteni, már csak be kell építeni egy autóba és kész is a hőn áhított csodaautó. A ChatGPT, hála a program folyamatos fejlesztésének és fejlődésének, ugyanis ma már képes erre – így némi barkácsolással lényegében KITT-et is el lehet készíteni.

 

A Knight Riders Historians YouTube csatorna tagjai a ChatGPT-t felhasználva el is készítették a beszélő, akár autóba is építhető KITT robotot. Ehhez egy Raspberry Pi miniszámítógépet használtak fel, amit „összedrótoztak” a ChatGPT-vel, valamint egy, a sorozatban látotthoz hasonló LED-kijelzővel, ami kb. KITT száját lenne hivatott szimbolizálni, és amin a fények az emberi szájhoz hasonlóan mozognak, amikor a mesterséges intelligencián alapuló számítógép beszél. – írja a PC Forum.

A technológia tehát már kész, a híres 82-es Pontiac még létezik, nincs más hátra, csak kombinálni ezeket és máris mehet a menet!

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Fegyverek, perkek, egyebek – Minden eddigi szivárgás a 2024-es Call of Duty-ról

2024.04.15. - Bár valójában még várni kell arra, hogy az Activision hivatalosan is bejelentse az…

42 perc telt el azóta...

Elfogynak a szavak a Skyrim Unreal Engine 5-ben újraalkotott tája látván

Bódi Dániel 2024.04.15. - Bár még nagyon messze vagyunk attól, hogy az Epic Games által…

1 óra telt el azóta...

Ez zseniális! – Egy modnak köszönhetően már játszható VR-ral a WoW

2024.04.15. - A World of Warcraft korunk egyik legmeghatározóbb játéka. Lehet szeretni, vagy utálni, de…

1 óra telt el azóta...

A Blizzard korábbi elnöke szerint „borravalót” kéne adnunk a fejlesztőknek

2024.04.15. - No, képzeld el, hogy a nehezen megkeresett pénzedből veszel magadnak egy játékot, és…

2 óra telt el azóta...

Ritka alkalom: Európába látogat a Naruto és a Boruto alkotója

2024.04.15. - Bár nálunk Magyarországon létezik egy korosztály, ami a Dragon Ballon nevelkedett, közben a…

3 óra telt el azóta...

Egy LAKÁS áráért kelt el néhány Fortnite Red vs Blue Prime ital

2024.04.15. - Ha követed a Fortnite fontos eseményeit, akkor talán emlékszel rá, hogy még januárban…

3 óra telt el azóta...