Gaming

Ez zseniális! – Egy modnak köszönhetően már játszható VR-ral a WoW

2024.04.15. – A World of Warcraft korunk egyik legmeghatározóbb játéka. Lehet szeretni, vagy utálni, de azt mondani, hogy a Blizzard MMORPG-je nem az egyik legsikeresebb cím a piacon, hatalmas őrültség lenne. A mondavilág már temérdek könyvet, kisfilmet, mozit és képregényt szült, ráadásul a játék is töretlen sikernek örvend. (Még úgy is, hogy egy-két kiegészítő nem ütötte meg azt a szintet, amit a rajongók elvártak volna…) Ami viszont érdekes, hogy a 2004-ben megjelent és azóta bővített világ nem csak a „retail” formájában népszerű. A Classic szerver például szintén temérdek játékos figyelmét leköti nap mint nap, olyannyira, hogy a fejlesztők érdekes újdonságokkal is felturbózták a nosztalgikus játékélményt. S az, hogy a fejlesztők komoly energiákat tesznek egy régi verzió felpörgetésébe, egyértelműen azt jelzi, hogy bőven van játékosbázis a Classic környezetben is.

Ami viszont számomra meglepetés, hogy még mindig nem szabadult ki a World of Warcraft a PC és a Mac szorításából. A Blizzard már jó ideje konzolokra is kiadja a Diablo játékokat, ahogy van már mobilos verziója a Hearthstone-nak is. Ennek ellenére a legnépszerűbb játékukat még mindig nem portolták konzolokra, holott le merem fogadni, hogy hatalmas igény lenne rá. A nagy riválisok már nyitottak ebbe az irányba, a Final Fantasy XIV például teljes mértékben játszható konzolokon, sőt még billentyűzet és egér kompatibilitást is kapott.

Úgy fest, maradnak a modderek

Azt szokták mondani, hogy ha valamire vágyik az ember, de hivatalos úton még nem kapta meg, érdemes felnézni egy releváns fórumra, hátha már egy tehetséges ember megteremtette azt az álmot. Lehet, hogy a konzolos portokra is így kerül majd elsőre sor, ám az biztos, hogy a World of Warcraft VR már megszületett így.

Ha tehát mindig is az volt a vágyad, hogy belecsöppenj a WoW világába és ténylegesen bele tudd élni magad a kalandokba, akkor egy új modnak köszönhetően ez többé már nem álom! Egy 10 éven át folyó rajongói projekt végre lezárult, s Streetrat és Marulu végre élesítette a WoW VR modjuk első teljes verzióját.

 

Immáron VR szemüveggel is játszható a World of Warcraft. Lehet első személyű nézetben, de akár harmadik személyűben is játszani, a mod támogatja a mozgásérzékelést is, valamint speciális, a VR technológiához optimalizált „lebegő UI”-t is kapott a játék. A bemutató alapján igazán alapos munkának tűnik, szinte olyan, mintha a Blizzard adta volna ki hivatalosan. Ugyan maga az MMO „belső nézetből”, pláne harcok közben, nézhet ki igencsak furcsán, ettől függetlenül a felderítés része biztosan fenomenális a játékmenetnek.

A letöltőlinket a beágyazott poszt leírásában találjátok.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

A Blizzard korábbi elnöke szerint „borravalót” kéne adnunk a fejlesztőknek

2024.04.15. - No, képzeld el, hogy a nehezen megkeresett pénzedből veszel magadnak egy játékot, és…

1 óra telt el azóta...

Ritka alkalom: Európába látogat a Naruto és a Boruto alkotója

2024.04.15. - Bár nálunk Magyarországon létezik egy korosztály, ami a Dragon Ballon nevelkedett, közben a…

2 óra telt el azóta...

Egy LAKÁS áráért kelt el néhány Fortnite Red vs Blue Prime ital

2024.04.15. - Ha követed a Fortnite fontos eseményeit, akkor talán emlékszel rá, hogy még januárban…

2 óra telt el azóta...

A Riot adatai szerint tele van csalókkal a League of Legends

2024.04.15. - A League of Legends, vagy ahogy azt manapság a köznyelvben használják „LoL”, a…

2 óra telt el azóta...

Konkrétan megdönthetetlen rekordot állított fel a Baldur’s Gate 3

Bódi Dániel 2024.04.15. - Tessék! Ennyit számít, ha az ember valóban a játékosoknak, nem pedig…

2 óra telt el azóta...

A nagy hype közepette egyedi Fallout mikrofont is kiadott az Elgato

2024.04.15. - Kicsit olyan érzésem van a napokban, mint mikor megjelent a The Witcher sorozat…

4 óra telt el azóta...