Néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy a Bloomberg szerint a Sony gyártási nehézséggel küzd, így valószínűleg 4 millió PS5 géppel kevesebbet gyártanak, mint azt eredetileg tervezték. Elemzők szerint emiatt a jövő év elején még készlethiányra is lehet számítani. Váratlanul azonban a Sony megszólalt az ügyben.
A Sony nemrég hivatalosan is cáfolta, hogy 4 millióval kevesebb PS5 készülne.
Tulajdonképpen ritkán fordul elő, hogy egy vállalat reagál egy pletykára, általában csak annyit mondanak, hogy „nem kommentáljuk a spekulációt”. Most azonban a Sony úgy érezte, a PS5 konzolok kapcsán jobb, ha tiszta vizet önt a pohárba. Ennek oka talán az, hogy a Bloomberg cikke nagyon gyorsan terjedt a médiában, így sokan attól félnek, hogy nem vehetnek PS5-öt a megjelenéskor.
„Bár nem adunk ki részletes információkat a gyártással kapcsolatban, a Bloomberg által közölt információk hamisak” – mondta a Sony GamesIndustry.biz oldalnak.
„A gyártás kezdete óta nem változtattunk a PlayStation 5 célszámán” –tették hozzá.
Ezt azt jelenti tehát, hogy a Sony szerint a megjelenésre igenis elkészül az a 4 millió PS5, tehát a korábbi 15 milliós példányszám továbbra is cél a vállalatnál.
Jó hír, hogy közben a Sony bejelentette a PS5 árait, így már azt is tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni a konzol Magyarországon. Te veszel PS5-öt?
2024.04.24. – Ahogy arra számítani lehetett, a Warzone fejlesztői elkezdték csepegtetni az első információmorzsát a…
2024.04.24. – Lassan 3 éve, hogy megjelent a Windows 11. A Microsoft akkor sok számítógépet…
2024.04.24. – A Valve szervereit manapság bizonyíthatóan is elözönlötték a csalók. Az elmúlt napokban ennek…
2024.04.24. – Az elmúlt három-négy hónapban igazán izgalmas időszakot él át videokártyás szegmens. Az Nvidia…
2024.04.24. – A Warzone egy teljesen ingyenes játék, hiszen a kozmetikai tárgyak megvásárlása teljesen opcionális,…
Bódi Dániel 2024.04.24. - Ha mond valamit az 1984, a Twin Peaks, a BioShock és…