EA Sports FC

Megjöttek a legjobbak – Íme az összes cselgép a FIFA 21-ből

Pár hét van már csak hátra és megjelenik a FIFA 21. A közösség igencsak kíváncsi, elvégre ez lesz az első olyan FIFA, ami az új generációs konzolokra is megérkezik. Ez pedig azt jelenti, hogy most az átlagnál is jobban szomjazzuk a változásokat.

Az EA Sports már tolja egy ideje a promóciós időszakot, napok óta elérhető például a játékosadatbázis is. Temérdek játékos statisztikája változott, voltak akiknek teljesen új pozíciót adtak a fejlesztők. A hivatalos listák tehát elkezdtek szivárogni, így az is kiderült, hogy melyek azok a játékosok, akik például a legjobb cselezői lesznek a játéknak.

Nem elhanyagolható tény, hogy a trükkös játékosok meghatározói a FIFA játékok metáinak. Az emberek imádnak cselezni, s ha még az irányított játékos is képes ebben asszisztálni, úton a siker. Most úgy tűnik, hogy az új játékmenet változtatások miatt ismét azok a kártyák lesznek a kiemelkedők, amelyek hajlandók és tudnak is cselezni a pályán. A FIFA 21-ben 52 darab 5 csillagos Skill Moves-zal megáldott játékost találunk, az értékük emiatt valószínűleg az egekben lesz. Pláne a játék elején.

Egy impozáns hatost már hivatalos képen is bemutatott az EA Sports, ám mint említettük, ennél jóval több cselgép lesz a FIFA 21-ben.

Íme az összes 5 csillagos Skill Moves stattal megáldott játékos:

  1. Cristiano Ronaldo – ST (92)
  2. Neymar Jr. – LW (91)
  3. Kylian Mbappé – ST (90)
  4. Ángel Di María – RW (87)
  5. Jadon Sancho – RM (87)
  6. Roberto Firmino – CF (87)
  7. Paul Pogba – CM (86)
  8. Thiago – CM (85)
  9. Riyad Mahrez – RW (85)
  10. Memphis Depay – CF (85)
  11. Hakim Ziyech – CAM (85)
  12. Marcus Rashford – LM (85)
  13. Douglas Costa – LM (84)
  14. Zlatan Ibrahimović – ST (83)
  15. Marcelo – LB (83)
  16. Wilfried Zaha – LM (83)
  17. Martin Ødegaard – CAM (83)
  18. Coutinho – CAM (83)
  19. Ousmane Dembélé – LW (83)
  20. Quincy Promes – CAM (82)
  21. Marlos – RM (81)
  22. Eduardo Salvio – RM (81)
  23. João Félix – CF (81)
  24. Xherdan Shaqiri – RM (81)
  25. Juan Cuadrado – RB (81)
  26. Franck Ribéry – CF (81)
  27. Nani – LW (80)
  28. Vinícius Jr. – LW (80)
  29. David Neres – LW (80)
  30. Federico Bernardeschi – CAM (80)
  31. Allan Saint-Maximin – LM (80)
  32. Gelson Martins – RM (80)
  33. Stephen El Shaarawy – LW (79)
  34. Ignacio Piatti – LW (79)
  35. Ricardo Centurión – RW (77)
  36. Amine Harit – CAM (77)
  37. Hernâni – RM (76)
  38. Yannick Bolasie – LW (75)
  39. Marcelino Moreno – CM (75)
  40. Evander – CAM (74)
  41. Matias Fernández – CM (73)
  42. Luciano Acosta – CAM (73)
  43. Jorge Carrascal – CAM (73)
  44. Chanathip Songkrasin – CF (73)
  45. Alexandru Maxim – CAM (72)
  46. Farid Boulaya – CAM (72)
  47. Aiden McGeady – LM (71)
  48. Silas Wamangituka – ST (70)
  49. Juan Diego Rojas – RW (69)
  50. Gary Mackay-Steven – RM (69)
  51. Ilsinho – RM (68)
  52. Rayan Cherki – CAM (67)

A FIFA 21 október 6-án érkezik a boltok polcaira.

Borító: goal.com

Cloud

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

12 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

12 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

12 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

13 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

13 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

14 óra telt el azóta...