Nem is a Fortnite-ról beszélnénk, ha nem jelenne meg az aktuális szezon végére valami hajmeresztő. Az Epic Games lövöldéjének kliensébe már annyi tartalom van belesuvasztva, hogy gyakorlatilag a legkisebb bővítés is komoly hibákat tud eredményezni a forrásfájlok között. Ez a spagetti-kód miatt van, ami egyébként a legtöbb folyamatosan bővülő online játék esetében tapasztalható. Körülbelül úgy kell elképzelni, hogy van egy „A” hibánk, amit kijavítunk, ám ennek okán megjelenik „B”. Ha azt is javítjuk, felüti a fejét „C”, s ha végre megtaláltuk „C” ellenszerét, könnyen lehet, hogy megjelenik „A” újra. S ha azt újra kezelésbe vesszük, akkor akár „B” és „C” egyszerre is megjelenhet. Egy szó, mint száz, a fejlesztők munkája ilyen téren egyáltalán nem egyszerű, s sok esetben nem is okolhatók értük. Szeretjük ekézni az Epic-et, de biztos vagyok benne, hogy a színfalak mögött kemény munkát végeznek annak érdekében, hogy „csak” ennyi hibája legyen a Fortnite-nak.
Mindazonáltal most a Season 3 végére még jutott egy érdekes exploit nekünk, amit bízunk benne, hogy az új szezonnal egyből javítanak is. A napokban többen jelezték, hogy valami nincs rendben az építőmechanikával, ami azért kellemetlen, mert gyakorlatilag a gerince a játéknak. A szemfüles játékosok arra panaszkodtak, hogy unortodox helyekre kerülnek néha az elemek, amiket le szeretnének helyezni. Nos, ez azért lehetséges, mert a hiba lehetővé teszi, hogy falakon keresztül is építsünk.
OfficialHR még videót is készített a hibáról, amit feltöltött a FortniteCompetitve fórumra. Szerencsére ezeket a kiemelt fórumokat sűrűn bogarássza az Epic Games, így szinte biztos, hogy bele fognak szaladni a hibajelentésbe. S ha már az orruk előtt a hiba, akár a Season 4 csomagjába bele is biggyeszthetnének egy megoldást.
Addig is, ha egy ilyen jellegű furcsa helyzetbe kerülünk, emlékezzünk a hibára, valószínűleg ez okolható érte.
2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…
2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…
2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…
2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…
Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…
2024.04.02. - Nem is olyan rég még azért voltam megőrülve, mert kiderült, hogy tényleg készül…