Tech/Tudomány

RTX 3090: 40-50%-al gyorsabb, mint az RTX 2080 Ti – 60 ezerrel drágábban

Szinte tapintható közelségbe került az RTX 30-as széria bemutatása, ennek fényében pedig a hírek is egyre sűrűbben érkeznek az új kártyákról. Korábban már az Nvidia is megszellőztette, hogy mikor rajtolhatnak az új GPU-k, sőt, a napokban az RTX 3080 is lelepleződhetett.

Fontos kérdés minden új generációs hardvercsalád érkeztekor az ár, ugyanis ha a gyártó elszáll, a játékosok kevésbé akarnak majd váltani az új cuccokra. Ugyan a most szóban forgó hardverek jelentősen overkillek egy átlagos gaming PC-be, a kiszivárgott infó mögöttes tartalma mindenképpen biztató lehet.

Ez lehet az új Founders Edition. Forrás: TweakTown

2018-ban az RTX 2080 Ti 1199 dollárért került a boltokba, ez forintba átszámolva nagyjából 350 ezer forint. Ezen a kártyán mindössze 11GB GDDR6 ram volt, miközben az új csúcsmodell, az RTX 3090 24GB szupergyors, GDDR6X modullal érkezik a boltokba.

Ezért az őrületes teljesítménynövekedésért azonban nem kell árduplázásra számítanunk.

Ha hihetünk Wjm47196-nak, aki már többször bizonyult hitelesnek különböző hardverek kiszivárgott infóival kapcsolatban, az RTX 3090 mindössze 60 ezer forinttal lesz drágább induláskor. Persze a 410 ezer forint körüli ár iszonyatosan sok, ha viszont a plusz teljesítményt nézzük, már jobban megérősnek tűnik.

Az állítólagos RTX 3090 Founders Edition ár tehát 437 ezer forint plusz adók…

…a harmadik fél által gyártott RTX 3090-ek kezdő ára pedig 408 ezer forint plusz adók.

Ugyan ezek borzasztó nagy összegek, egy átlagos gamernek amúgy is bőven túl erős lesz egy RTX 3090-es kártya. Ha a híresztelések igazak, a következő generációból egy 60-as vagy egy 70-es kártya is bőven maxon pörget majd minden AAA címet a következő néhány évben. Reméljük, hogy árak követik a fent látható mintát, ugyanis akkor az alsóbb osztályban is nagy teljesítmény növekedésre számíthatunk, relatív alacsony ár emelkedés mellett.

Ha jól árazottan jönnek itthon az RTX 30-as kártyák, ti beruháztok majd egyre megjelenéskor?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

18 perc telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

1 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

2 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

13 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

14 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

16 óra telt el azóta...