VALORANT

Nitr0 lehet a következő CS:GO profi aki VALORANT-ra vált

A Riot Games által fejlesztett VALORANT rengeteg játékost vonzott be már a béta alatt, a teljes megjelenéssel pedig komoly versenyhelyzetbe hozta a CS:GO-t. Több profi játékos is átpártolt a VALVE játékától az új üdvöskéhez, ez a tendencia pedig ugyan lelassult, meg nem állt.

A közelmúltban számoltunk be nektek róla, hogy nitr0, aki már évek óta a Team Liquid irányítója, otthagyja csapatát. Ekkor még a folytatásról nem lehetett semmit tudni, a rivaldafény pedig hamar Pasha és Moses csatlakozására terelődött.

Nitr0 már tudja, mit akar csinálni

A múlt heti búcsúzása óta nitr0 rengeteget streamelt VALORANT-ot a saját Twitch csatornáján. Kedvenc karakterei között ott van Raze, Phoenix és Jett is.

Állítólag már több csapat is felkereste a Team Liquid vezetését, hogy a hivatalos dolgokban is megegyezhessenek. A Liquid volt vezetője Immortal 3-ban fejezte be a besorolóit, azóta pedig a Radiantért küzd.

Érdekesség, hogy shroud is több ízben pedzegette már, hogy visszatérne a VALORANT-ban, eddig azonban semmi konkrétumot nem hallottunk tőle sem.

Elképzelhető, hogy titokban egy amerikai szupercsapat van készülőben? Erre csak az idő adhat választ.

A fejléc forrása az ESL

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

31 perc telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

46 perc telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

1 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

1 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

2 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

4 óra telt el azóta...