Életmód

Gabe Newell oldalt választott a következő generációs konzolháborúban

Mivel a Sony és a Microsoft egyaránt felkészült a következő generációs konzolok kiadására, számíthatunk arra, hogy megindul a harc a játékosokért. Persze vannak olyanok, akiket ez egyáltalán nem érdekel, illetve ott vannak azok a PC-felhasználók, akik hátra dőlnek a székben és távolról figyelik a két cég összecsapását.

De ha választani kéne, te melyik konzol mellett tennéd le a voksod? Nos, Gabe Newell, a Valve elnöke döntött: ő az Xbox Series X táborához tartozik.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Newell az elmúlt néhány hónapot Új-Zélandon töltötte a koronavírus-járvány miatt. Mivel ott jól érezte magát még zenei fesztivált is szervez az országban a helyiek számára. Egy ottani helyi műsorba is meghívták, ahol feltették neki a kérdést: hogy áll a következő generációs konzolokkal?

„Idén karácsonykor a PlayStation és az Xbox is új konzolokkal jelenik meg. Melyik a jobb?” – kérdezte Jesse Mulligan.

– Ó, az Xbox – mondta Newell habozás nélkül.

Erről itt egy videó is: 3:08-nál kezdődik.

 

Sajnos Newell nem szolgált sok magyarázattal.

„Nem veszek részt a versenyben, mivel mi nyilvánvalóan leginkább PC-re fejlesztünk, de a kettő közül határozottan az Xbox-ot választom” – tette hozzá.

Arra, hogy miért tette le voksát határozottan az Xbox mellett, arra csak tippelni tudunk, de valószínűleg a műszaki specifikációkban rejlik a válasz. Az Xbox funkciói ugyanis kedvezőek lesznek a PC ökoszisztéma számára, amit talán a Valve is kihasználhat majd.

Lehet, hogy amikor Newell visszatér az Egyesült Államokba, többet mond majd arról, hogy miért részesíti előnyben az Xbox Series X-et.

DV

Korábbi cikkek

Kosarasok figyelem: jön az első magyar kosaras esport-bajnokság

2024.04.03. - A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége látva az esportok nagy népszerűségét, a fiatal korosztályok…

44 perc telt el azóta...

Hatalmas földrengés rázta meg Tajvant, a TSMC mindenkit kimenekített

2024.04.03. - Szerdán kora reggel súlyos földrengés rázta meg Tajvant. A 7,4-es erősségű földrengés számos…

1 óra telt el azóta...

Áprilisban 7 játékkal bővül az Xbox Game Pass, lesz mivel játszani

Gábor János 2024.04.03. - A Microsoft megerősítette, hogy április első felében hét további játék érkezik…

2 óra telt el azóta...

Ennyibe kerül majd a Windows 10 támogatása, ha nem mondasz le róla

2024.04.03. - Tudom, hogy annak ellenére, hogy már nagyon sokan használják a Windows 11-et, vannak…

3 óra telt el azóta...

Végre: ekkor mutatja be a Bungie az elhalasztott Destiny 2 bővítményt

Gábor János 2024.04.03. - A Bungie jövő héten tervezi bemutatni a korábban elhalasztott Destiny 2…

4 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

17 óra telt el azóta...