Esports

Kosarasok figyelem: jön az első magyar kosaras esport-bajnokság

2024.04.03. – A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége látva az esportok nagy népszerűségét, a fiatal korosztályok szokásait, úgy döntött, hogy beszáll a kosarazás esportos közegébe is. Reményeik szerint a globális elitkosárlabdán szocializálódott generációkat így is megszólíthatják és a fejlődő hazai játék mellé is állíthatják ezzel a törekvéssel. Örömmel jelentjük, hogy tavasszal elindul az első magyar kosárlabda esport-torna, vagyis itt az MKOSZ és a Gamerland közös vállalkozása,

a HUNBA2KET.

A magyar kosárlabdázás nagyon erős szurkolói bázisokkal rendelkezik, a bajnoki mérkőzések jó nézőszámai mellett azonban nemcsak a sportolók, hanem a drukkerek utánpótlására is gondolni kell – ráadásul az újabb és újabb generációk már nem csak a helyi sportcsarnokokban, családilag örökölt klubkultúrákban nőnek fel, hanem a nemzetközi, az amerikai elitkosárlabda televíziós és online terepéről érkezve is válhatnak hazai szurkolókká. Hisszük, hogy jó munkával és nyitott kommunikációval nincs is akkora távolság Boston, Los Angeles, Phoenix, illetve Szombathely, Szolnok vagy Debrecen kosárpalánkjai között; hogy az NBA-játékon felnőtt magyar fiatalok is megtalálhatják hazai kedvenceiket. Az MKOSZ pedig minden csatornán ki szeretné használni, hogy a világ második legnagyobb labdajátékának hazai szervezete.

NBA2K

Ehhez pedig itt egy új játék a magyar esport térképen, hiszen nálunk még soha nem volt NBA2K-bajnokság, miközben rengetegen űzik ezt a játékot. Egyedülálló kezdeményezés, hogy egy országos nagy szövetség odaáll egy szimulátoros számítógépes játék országos kiterjedésű bajnoksága mögé. Ezt jelenti az MKOSZ-Gamerland partnerség. Összefogásunk arca pedig Tőrös Balázs “Bazska” lesz, aki népszerű kosaras bloggerként, az élő közvetítések kommentátoraként hidat képez a hagyományos hazai kosárélet, a virtuális világ és az NBA-rajongók között.

Előbb egy open kupa nyitja a sorozatot, ami után pedig tíz csapatos bajnokságot rendezünk kéthónapos online alapszakasszal, majd offline rájátszással a Gamerlandben, Közép-Európa legnagyobb gamer rendezvény-helyszínén, 1 millió forintos összdíjazással. A résztvevők is két irányból érkeznek: a tradicionális nagy sportegyesületek esport szakosztályai és az esport közegben működő klubok csapnak majd össze.

Az Open Cup jelentkezési határideje április 19., 17:30. Ötfős csapatok jelentkezését várjuk. Érdeklődni és nevezni az Esportmanager oldalán lehet.

 

Valamint érdemes figyelni az esportmanager.com és a gamerland.hu oldalát és közösségi médiafelületeit a részletek, tornainformációk miatt.

Ez is érdekes:

DV

Korábbi cikkek

Hatalmas földrengés rázta meg Tajvant, a TSMC mindenkit kimenekített

2024.04.03. - Szerdán kora reggel súlyos földrengés rázta meg Tajvant. A 7,4-es erősségű földrengés számos…

26 perc telt el azóta...

Áprilisban 7 játékkal bővül az Xbox Game Pass, lesz mivel játszani

Gábor János 2024.04.03. - A Microsoft megerősítette, hogy április első felében hét további játék érkezik…

1 óra telt el azóta...

Ennyibe kerül majd a Windows 10 támogatása, ha nem mondasz le róla

2024.04.03. - Tudom, hogy annak ellenére, hogy már nagyon sokan használják a Windows 11-et, vannak…

2 óra telt el azóta...

Végre: ekkor mutatja be a Bungie az elhalasztott Destiny 2 bővítményt

Gábor János 2024.04.03. - A Bungie jövő héten tervezi bemutatni a korábban elhalasztott Destiny 2…

3 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

16 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

17 óra telt el azóta...