PUBG

Lázadnak a játékosok – A bíróság a PUBG-nek adott igazat, a kormány mégis betiltotta

Az szerintem senkinek sem újdonság, hogy az ázsiai országokban igencsak megosztott a PUBG és a PUBG Mobile megítélése. Egyes helyeken, például a fejlesztőkhöz köthető Kínában és Dél-Koreában teljes nyugalomban, de annál erősebben dübörög a játék. Máshol viszont hiába az őrületes játékosbázis, egyes kormányok mindent megtesznek a játék betiltásáért.

A 175 millió mobilos felhasználóval rendelkező Indiában például „kémkedés” vádjával akarják betiltatni. Pakisztánban pedig fiatalok öngyilkosságának indítékaként kezdték el hibáztatni a játékot.

Július elején be is tiltották Pakisztánban a PUBG-t, mire a játékosok közfelháborodással válaszoltak. Két héttel később aztán a pakisztáni kormány által irányított Nemzeti Telekommunikációs Hatóság feloldotta a PUBG bant, de gyorsan meg is gondolta magát. A játékosok ezután az országos ítélőszékhez fordultak, hogy visszakaphassák hőn szeretett játékukat.

És itt jön a legújabb csavar, a bíróság ugyanis a PUBG-nek adott igazat.

Pakisztán fővárosában, az Iszlámábád Városi Bíróság azonnali hatállyal elrendelte pár napja a PUBG feloldását, a kormány azonban figyelembe se vette a jogerős döntést.

 

Határozatlan időre szólóan, továbbra is tartják magukat a PUBG kitiltásához. A Twitter bejegyzés alatt az „ez totális baromság” még a legenyhébb komment a döntéssel kapcsolatban. A részben kínai fejlesztők által életre hívott játékkal szembeni ázsiai bojkott tehát újabb lendületet kapott, hiba lenne azt hinni, hogy lassan véget érnek a PUBG megpróbáltatásai.

Ezt olvastad már?

DV

Korábbi cikkek

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

1 óra telt el azóta...

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

6 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2015-ös indulása óta azt…

6 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

7 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

8 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

9 óra telt el azóta...