Gaming

Hagyjuk a szexualitást – Japánban némi cenzúrát kap a Cyberpunk 2077

Aki alapvetően szereti a cyberpunk témát, talán jól tudja, hogy milyen fontos és jelentős részét képezi a műfajnak Japán. A legtöbb cyberpunk témájú filmben, játékban, sőt a sci-fi egy-egy alapvető ágában is rendszerint jelent van a japán technológia. Elég mondjuk a Szárnyas fejvadászra gondolni, ahol az eljapánosodás alapvető része a világnak.

Nagy általánosságban elmondható, hogy a cyberpunk műfajban a nemzeti érzés helyett a cégekhez tartozás kerül előtérbe: a multik dolgozói – japán mintát követve – a cég épületein belül laknak és dolgoznak, a nagyvállalatoknak saját himnusza van, a politikát a cégek egymás közötti harca jellemzi.

Japán alkotók egyébként a cyberpunk legjelentősebb műveit hozták létre: Akira, Ghost in the Shell, Metropolisz stb. Még a Cyberpunk 2077 Xbox One kiadásán is számos japán felirat szerepel.

Nos, éppen ezért olyan furcsa, hogy pont Japánban kap cenzúrát a CD Projekt RED új játéka.

A szigetországban ugyanis nem engedték meg, hogy egy-egy dolog úgy jelenjen meg, ahogy azt a készítők eredetileg elkészítették. Ezek a tiltások leginkább a meztelenségre vonatkoznak. Eltávolításra kerülnek a nemi szervek, vagy például azok a szervek, melyeknek a testen belül kellene lenniük.

Kép forrása: Reddit

A CD Projekt RED nyilatkozata szerint a változtatásokat annak érdekében hajtották végre, hogy megfeleljenek a japán besoroló bizottság, a CERO követelményeinek. A meztelen testek japánban alsóneműt kapnak, beleértve a főszereplőt is.

A játék többi részében egy-egy szexuális tartalmú jelenetet változtatnak meg. Sőt néhány hirdetőtábla, graffiti és nemi szervre emlékeztető tárgy is el lesz távolítva, vagy át lesz szerkesztve. A testreszabható nemi szervek lehetősége is kikerül a játékból.

A fejlesztők kiemelték, hogy semmilyen történetbeli változás nincs, csak a szexualitást egy picit visszafogják. A Cyberpunk 2077 egyébként 18+-os besorolást kapott a világ nagy részén. Korábban attól féltek, hogy Ausztráliában is lesz valamilyen cenzúra, de ott nem volt semmi baj.

Nálunk is kéne a cenzúra?

DV

Korábbi cikkek

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

6 perc telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

22 perc telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

37 perc telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

3 óra telt el azóta...

Ígéretes AI chatbotot fejleszt az Xbox – Segít, ha gond van a konzollal

Gábor János 2024.04.02. - A Microsoft tesztel egy új, mesterséges intelligenciával működő chatbotot, ami a…

3 óra telt el azóta...

„Kötelező” lesz mostantól Warzone-ban a csapatod mellé landolni

2024.04.02. –A Warzone Season 3 napokon belül elstartol. Ha minden gördülékenyen lezajlik, akkor már április 3-án,…

3 óra telt el azóta...